️A like-ok nem pótolják a felelősséget, a kormányzás igazi próbája most jön.
#KDNP #Isten #Haza #Család #Jövő #MindennapiEmberek Juhász Hajnalka
A like-ok nem pótolják a…
Amikor 5 és fél éve Hollik István és Fülöp Attila barátaimmal hárman megalapítottuk a Szent István Intézetet, akkor azt gondoltuk, hogy a kereszténydemokrata gondolat, az egyházak társadalmi tanítása jó, ha megjelenik egy olyan Intézetben is, ahol a komoly tanulmányoktól a konferenciák és események szervezésén keresztül a diákok, fiatalok megszólításáig minden belefér. Ami nem fér bele, az a tagadás, az érték nélküliség és a közöny. Az Intézet így dolgozott eddig és ezután is így kell neki.
Köszönjük Zsuzsi az elmúlt évek közös munkáját!
Kedves Barátaim! 
Néhány nappal ezelőtt, az országgyűlési képviselői felkérésem hivatalossá válásával lemondtam a Szent István Intézet vezetéséről. Öt évet töltöttem a kereszténydemokrata szellemi műhelynél, ebből 4,5 éven keresztül vezethettem azt a kis csapatot, amelynek tagjai nemcsak kollégáim, hanem barátaim is. Nagyszerű, hitben járó, elkötelezett, felkészült, többségükben nagycsaládos emberek, akikre mindig számíthattam és akikkel értékteremtő alkotómunkát végezhettünk. Biztos vagyok benne, hogy életem egyik legjobb, kegyelmi időszakaként fogok visszaemlékezni erre a fél évtizedre. Hálás vagyok, hogy a polgári kormányzás időszakában lehetőségünk nyílt a kereszténydemokrata gondolat mentén javaslatokat megfogalmazni, kutatásokat végezni, jövőt tervezni és sokakat elérő közösségi eseményeket megvalósítani. Megpróbáltam röviden összefoglalni, mi mindent valósítottunk meg az elmúlt 5 évben:
• 45 tanulmányt, 3 tanulmánykötetet publikáltunk
• Féléves rádiósorozatot és abból könyvkötetet készítettünk „Európa egy percben” címmel
• 10 reprezentatív kutatást publikáltunk
• Több mint 40 hírlevelet küldtünk ki több ezer feliratkozónknak
• Több mint 10 epizódos podcast sorozatot, utca embere videókat, konferenciafelvételeket, kisvideókat gyártottunk
• Több mint 20 konferenciát szerveztünk
• Kezdeményezések: ökumenikus imádság a háború ellen, Tegyünk jót ezerrel adventi adománygyűjtés, Üzenet a jövőnek kezdeményezés
• Részt vettünk a „Jó, hogy vagy!” életvédő szövetség megalapításában és munkájában
• Több mint 500 sajtómegjelenés, interjú, beszélgetés
• Jogalkotási és társadalmi javaslatok: Kiállás a Szívhangrendelet mellett, „Veletek az első pillanattól” kezdeményezés, „18 év alatt gyermek – és pont” (a Gyermekjogokért Egyesülettel és az Organikus Pedagógia Egyesülettel együtt), részvétel a Bethesda Gyermekkórház kezdeményezésére a gyermekek képernyőhasználatával kapcsolatos alapelvek kidolgozásában, Digitális böjt, Analóg November
• Több mint egytucat pályázatot és játékot hirdettünk meg
• Elindítottuk a Föld Sója című kereszténydemokrata képzést egyetemistáknak több, mint egytucat szakmai előadással és jótékonysággal összekötött képzési hétvégével
• Több mint egytucat kitelepülés nagyrendezvényeken
• Videóinterjúk, nyilatkozatok
• Nevelőszülőknél élő gyermekeket és családjaikat támogattuk (karácsonyi akciókkal, számukra szervezett nagyszabású programokkal)
• Vendégeink voltak többek között: Horváth Szilárd televíziós műsorvezető, a Búzaszem iskola alapítója, Hal Melinda klinikai szakpszichológus, Varga Judit igazságügyi miniszter, Dr. Bernek Ágnes egyetemi tanár, Prof. Dr. Maróth Miklós klasszika-filológus, Schiffer András ügyvéd, Christian Alting von Geusau, Kozma Imre atya, Michaela Hastetter, Dr. Fischl Vilmos, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának főtitkára, Dr. Papp Miklós morálteológus, Dr. Kepe Nóra egyetemi tanár, Kocsis Fülöp görögkatolikus érsek-metropolita, Bőhm Csaba öttusa világbajnok, Marton Zsolt váci püspök, Tapolyai Emőke klinikai és pasztorálpszichológus és még sokan mások: a hazai politikai-, kulturális-, egyházi- és tudományos élet színe-java.
• Az Analóg November programunk 2025-ös, első évében több mint 500 magyarországi és erdélyi iskola több mint 10.000 résztvevője 16 millió telefonmentes percet gyűjtött, ami több mint 30 évnek felel meg.
• Több mint 1025 kilométert futottunk idén márciusban az államalapítás 1025. évfordulóját ünnepelve a Millenárison szervezett közösségi futáson és családi napon.
• Országszerte számos településen vettünk részt beszélgetéseken, tartottunk előadásokat, kereszténydemokrata roadshow-t
• Szerveztünk tüntetést az életellenes francia szabályozás ellen, amely az abortuszt emberi jogként nevesíti – több százan vettek részt az eseményen
• Charlie Kirk temetésének napján a Szent István Bazilika előtt a legnagyobb magyarországi megemlékezést szerveztük
• Aláírásgyűjtéssel elértük, hogy a főváros helyreállítsa a Margit híd letört keresztjeit
• Több mint 21.000 aláírást gyűjtöttünk az emberi méltóság ellen irányuló, gyűlöletteljes megszólalások ellen.
Bízom benne, hogy a Szent István Intézet folytathatja működését, értékteremtő munkáját. Ebben a továbbiakban, immáron nem munkatársi minőségben, de mindig számíthatnak rám. Soli Deo Gloria! 
️A like-ok nem pótolják a felelősséget, a kormányzás igazi próbája most jön.
#KDNP #Isten #Haza #Család #Jövő #MindennapiEmberek Juhász Hajnalka
A like-ok nem pótolják a…
Igazi hősök, a legjobb hétvégi olvasmány.
(Részletek kommentben.)
Panyi Miklós:
Mélyen hallgat a Tisza a gyermekvédelmi törvénnyel kapcsolatos uniós döntésről. Pedig a helyzet egyértelmű: 3,5 millióan eldöntöttük, hogy nem engedünk szoknyás férfiakat a gyermekeink…
Sárospatakon elindult a VíziRing túrasorozat
A VíziRing idén már 13 túrából áll. Fantasztikus helyszíneken szervezik, érdemes körbeevezni Magyarországon.
Növekvő gazdaságot adunk át.
A magyar éves GDP növekedés duplája az eurozónának
️
Rétvári Bence:
Így ujjongott a brüsszeli elit Magyar Péter győzelmének, mert tudják, hogy ezzel újra ők diktálhatnak Magyarországon! Link a kommentben.
Tiszteletreméltó Mindszenty József bíboros, esztergomi érsek számomra a rendületlen hit és állhatatosság példaképe.
Püspöki jelmondata (Devictus vincit - Legyőzetve győz) tökéletesen tükrözi hitéhez…
Az oktatás után az egészségügyben is jön a liberális, fizetős modell
#KDNP #Isten #Haza #Család #Jövő #MindennapiEmberek Latorcai Csaba @lelkes rajongók
Nem engedjük, hogy üzletté…
Magyar Péternek korlátlan hatalma és korlátlan felelőssége lesz
Lényegileg nem egy párt, hanem Magyar Péter Facebook oldala nyerte meg a választást kétharmados többséggel
Más országokhoz képest…
Dr. Boross Ildikó, a Kecskeméti Neumann János Egyetemért Alapítvány kuratóriumának elnökének sajtótájékoztatójáról számolt be a Petőfi Népe.
A cikk a hozzászólásban található linken olvasható.