Keddig még kommentben ki lehet rúgni!
Vigyázat Baka András nehogy előkerüljön valami fidesz-barát megnyilvánulás!

Vagy valami más…!

Sulyok Tamás köztársasági elnök megbízatását a Tisza Párt önkényesen és iillegitim módon szüntette meg. Az új köztársasági elnök választása illegitim. A szappanoperává dagadó jelölési és választási színjátékhoz nem asszisztálunk, a Fidesz frakció a jelölési és választási eljárásban nem vesz részt.

Magyarország utolsó legitim köztársasági elnökét Sulyok Tamásnak hívják. Baka András jogtudósként egy jogsértő eljárásban vesz részt, szerepvállalásával hozzájárul a demokratikus intézményrendszer lebontásához és Magyar Péter önkényének kiépítéséhez. Baka András a saját hazáját perelte be nemzetközi fórumon lényegesen kisebb sérelemért, mint amivel most a köztársasági elnöki tisztség megüresedését a Tisza előidézte.

Baka András a funkcióját csak addig fogja betölteni, amíg Magyar Péter egy kommenttel le nem váltja. A Tisza-többség bábja lesz, és ezzel neki is tisztában kell lennie.

Az önkénnyel szemben a Fidesz politikai ellenállást hirdetett. Támogatjuk a szabadság köreit, az alkotmányosságot pedig helyre fogjuk állítani.

️ Tiszások! Tényleg nem veszitek észre, hogy Magyar Péter hülyének néz titeket (is)?

️ Széleskörű társadalmi egyeztetés ígért a köztársasági elnök személyét illetően, majd egyszer csak bejelentette…

Baka András, a Tisza köztárasági elnökjelöltje 78 éves lesz, amikor lejár az ötéves ciklusa. Nyilván Magyar Péternek ez nem gond.

Az alkotmánybírák kiebrudalásakor ennél sokkal keményebb volt a Tisza-…

A fideszes képviselőt a gyermekei előtt szidalmazta és fenyegette egy férfi. Amikor Takács Péter a telefonjával elkezdte rögzíteni az eseményeket, a férfi megpróbálta kicsavarni a kezéből a telefonját…

Mi, kereszténydemokraták a valódi transzparencia jegyében pályázatot írunk ki, hogy megtaláljuk a legjobb jelöltet a közmédia testületébe. Nem úgy, mint ahogyan a Tisza Párt illegitim köztársasági…

Update: a feljelentést megtettem.
Többen kérdeztétek, hogy miért nem arccal teszem ki az illetőt.

A válasz egyszerű. Én nem akarom az ő gyerekeit kitenni annak, hogy az apjukat bárki (akár online, akár…

Magyar Péter köztársasági elnökjelöltje korábban azt mondta: "az, hogy Magyarország egyik közjogi méltóságát, a harmadik hatalmi ág vezetőjét az Alaptörvény átmeneti rendelkezései közé az utolsó…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média