️Függetlenül politikai oldaltól, ideológiától, az állami intézményeket, a közjogi méltóságokat tisztelni kell!
A társadalmi kohézió fenntartásának pedig alapvetése, hogy a társadalmi együttélési és viselkedési szabályokat betartjuk. Ez nem nemzeti, hanem emberi minimum. – A Tisza kormány Sulyok Tamás köztársasági elnök úr iránt tanúsított minősíthetetlen viselkedéséről, és az ukrán élelmiszerimport-tilalom megszűnéséről is beszélgettünk a
Hír FM Ex-post című műsorában.

A teljes adás linkje hozzászólásban.

𝐀 𝐤𝐮𝐭𝐚𝐭𝐨́𝐤𝐞́𝐫𝐭 𝐟𝐨𝐥𝐲𝐢𝐤 𝐚𝐳 𝐮́𝐣 𝐧𝐚𝐠𝐲𝐡𝐚𝐭𝐚𝐥𝐦𝐢 𝐯𝐞𝐫𝐬𝐞𝐧𝐲

Kettő percben arról, hogy a 21. századot mely országok nyerhetik meg. Röviden azok, amelyek képesek 𝐦𝐞𝐠𝐬𝐳𝐞…

Ma reggel házbizottsági üléssel indítottuk a napot, a jövő héten plenáris ülések.
Tartsatok velem!

Van, aki szerint túl sokáig tűrtük a tiszás erőszakot és az áradó gyűlöletet, és van, aki szerint még tűrnünk kellene.
De egyre többen vagyunk, akik szerint túltolták a féktelen indulatot, különösen a…

Az országgyűlés alakuló ülésén elfogadottakhoz képest kisebb változtatásokat kezdeményez a Fidesz, többi között az Egészségügyi bizottságban Kovács Sándor helyét Vitányi István veszi át, aki emellett…

A köztársasági elnök úr által ma nyilvánosságra hozott iratokból ismételten bebizonyosodott, hogy a korábbi kormánynak semmi köze nem volt a kegyelmi ügyhöz.

Ezek a dokumentumok ismét igazolják, hogy…

👉A hely, amelynek szelleme van
Egyedülállóan felújított történelmi emlékhelyet avattunk! A székelykeresztúri Gyárfás kúriából indult Petőfi Sándor utolsó útjára, a fehéregyházi csatába
🤝Köszönettel…

A ma nyilvánosságra hozott dokumentumokból is az derül ki, hogy a kormánynak semmi köze nem volt a kegyelmi döntéshez!
️Ismét lelepleződött Magyar Péter: a kampányban végig hazugságokat terjesztett…

“Ezek az épületek lenyűgözőek, (...) hirdetve, hogy nekünk is van mire büszkének lennünk, ahogyan a francia elnök is az Élysée palotában, az amerikai pedig a Fehér Házban fogadja vendégeit és nem egy…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média