Március 21-én délelőtt nyílt meg Lévai Ádám legújabb kiállítása, ezúttal a Tatai Református Gimnázium MIND Galériájában.
Az „IMA” címet viselő tárlat a grafikusművész 58. önálló kiállítása, melyről a helyszínen úgy nyilatkozott: – A témának többféle aspektusa is van, de az egyik legfontosabb az, hogy az embereknek újra el kellene kezdeniük komolyan imádkozniuk, mert manapság olyan világban élünk, amelyhez szükségünk van egyfajta lelki erőre, amit az ima által szerezhetünk meg. A kiállítás megnyitójáról további részleteket a tata.hu oldalon olvashatnak.

Napra pontosan ma 3️⃣3️⃣ éve ért véget a marosvásárhelyi “fekete március”. Az eseményeket filmvetítés, fotókiállítás és kerekasztal-beszélgetés eleveníti fel Vincze Loránterdélyi képviselő kollegám…

64 éve ezen a napon akasztották föl Kádárék, Biszkuék, Apróék(!) a Tanácsköztársaságnak nevezett 1919-es kommunista terror előtti tisztelgésül 18. születésnapja után pár nappal az '56-os forradalom…

Összesz️rta magát a telex a Nagy-Magyarország-zászlótól

️ Komolyan, érdemes elolvasni a tudósításukat. Azt a balliberális oldalra mindenkoron jellemző, orrfelhúzó tartózkodást, amiben persze az is…

A kormány kötelességének tartja az egyszülős családok 👩‍👧támogatását️ Fontos, hogy olyan segítséget kapjanak, amely könnyebbé teszi a mindennapjaikat, ezért számos intézkedéssel segítjük az…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média