✍ Akit magyarnak teremtett az Úristen, és nem fogja pártját nemzetének – nem derék ember.

Széchenyi István

Ehhez vastagbőr kell: a dollármédia munkatársai, akik évek óta kampányolnak Gyurcsányéknak, most igyekeznek úgy tenni, mintha nekik semmi közük sem lenne a baloldal vezéréhez, látszat-elhatárolódnak a…

Megemlékezés Boldog Batthyány-Strattmann László tiszteletére Dunakilitin
Hálával, hittel és szeretettel érkeztünk ma mindannyian Dunakilitire, a szegények orvosaként ismert gróf szülőhelyére, boldoggá…

️Ma van az erdők világnapja

️ A magyar Kormány a faültetési program keretében már több mint 1 millió 100 ezer fát ültetett el, minden újszülött után 10 fát. Ezzel hozzájárulunk ahhoz, hogy 2030-ra az…

Szabó TimiKÉM rámcsapta az ajtót, amikor megtudta, hogy 1 százalékon áll a Párbeszéd.
Nem szép viselkedés egy hölgytől.

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média