Ezekneksemmisejó

A 444 pár hónapja azon morgott, hogy Orbánnak már az is ok a posztolásra, ha egy énekesnő gyereket szül.

Pár napja az volt a 444 baja, hogy Rúzsa Magdi nem néz ki valami jól (hármasikrek szülése után 3 hónappal).

Nehéz izgalomban tartani az olvasókat.

A Magyar Honvédség Gripen hajózói május 16-20-ig - az éves kiképzési tervnek megfelelően -, naponta 9-16 óra között (pénteken 13 óráig), úgynevezett intenzív gyakorló repüléseket hajtanak végre.

A…

Az europai globalisták ifjúsági tagozata egyvalamiben következetes!

☝️A Momentum következetes abban, hogy nincsenek elveik!
A nemzetközi pénzhatalmi hálózat, magyarul is beszélő kiszolgálói ők, és semmi…

️A kulturálisan idegen bevándorlók tömeges befogadása felszakította a svéd társadalom kohézióját!

☝️Svédország gyakorlatilag megszűnt nemzetállamnak lenni, az ország vezetői is hosszú éveken át tartó…

A Momentum mindössze 10 fős frakciója bejelentette, hogy nemmel szavaznak Orbán Viktor miniszterelnökké választására. Több mint 3 millió ember akaratával mennek ma szembe.

Visszatért az SZDSZ, csak…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média