Nemrégiben Magdalena Andersson, Svédország miniszterelnöke hivatalosan is beismerte azon nyilvánvaló tényt, hogy a muszlimok integrációjára irányuló politika kudarcot vallott, ami párhuzamos társadalmakhoz és az erőszakos bűncselekmények számának folyamatos növekedéséhez vezetett.

A traumatikus események átélése után természetes folyamat a gyász megélése, amit a szakirodalom öt fő szakaszra oszt fel: tagadás, harag, alkudozás, depresszió és elfogadás. Miután a kulturálisan idegen bevándorlók tömeges befogadása felszakította a svéd társadalom kohézióját, és Svédország gyakorlatilag megszűnt nemzetállamnak lenni, az ország vezetői is hosszú éveken át tartó gyászfolyamat részeként ébredtek rá végül a valóságra.

Svédország esetében a gyászfolyamat és a valósággal való szembenézés az alábbi módon nézett ki:

1. A valóság tagadása mindenáron

Hiába vált már 2015-ben egyértelművé, hogy a többed-generációs muszlimok sem integrálódtak megfelelően, a migrációs válság előtt különféle praktikákkal, statisztikák elferdítésével és állami propagandával fenntartható volt jóléti, stabil multikulturális állam eszményképe.

2. Hazugságspirálból fakadó harag

Az etnikai bandaháborúk következtében mindennapossá váltak a bombatámadások, fegyveres összetűzések, amelyekben több ártatlan gyerek is meghalt. Mindennek következtében egyre hangosabbá váltak a Svédországot bíráló hangok, ami miatt a harag is egyre nőtt a hazugságspirálba belebonyolódó svéd politikusokban.

3. Alkudozás

Ahogyan a traumatikus eseményt átélő személyek, úgy a svéd integrációs politika esetében is azt láthatjuk, hogy a harmadik szakaszban a gyászoló próbál egyfajta egyezségre jutni. A katasztrofális svéd állapotok akaratlanul is kérdéseket vetettek fel. Miután a statisztikák egyre elkeserítőbb képet mutattak, a feltett kérdések többé nem voltak képesek megvédeni
a társadalmi kohézióját elveszítő, és ezáltal gyászoló országot a fájdalmas valóságtól.

4. Depresszió

A negyedik szakaszban erősödik a racionális hozzáállás, ami előkészíti az elfogadás állapotát. A szakirodalom szerint akkor sikeres ez a fázis, ha a gyászoló képes elfogadni az elválást, ami Svédország esetében azt jelenti, hogy az ország vezetésének el kell engednie azt a tudatosan felépített, hazug államképet, amit az elmúlt évek folyamán fenntartani igyekeztek.

5. Elfogadás

Amint a gyászoló képes túllépni a veszteségen, képessé válik arra, hogy új viszonyt alakítson ki a világhoz és önmagához. Természetesen kérdés, hogy milyen következményekkel fog járni, hogy már Magdalena Andersson, svéd miniszterelnök is bevallotta a párhuzamos társadalmak létezését. Az viszont biztos, hogy Svédország hivatalosan is egy etnikai és vallási zavargásokkal terhelt, s ezáltal rossz közbiztonságú országgá vált, ahol a jog uralma bizonyos területeken egyszerűen nem érvényesül.

Tehát a régi Svédországot hivatalosan is eltemethetjük és meggyászolhatjuk Andersson szavai nyomán, ez pedig az „új ország” számára lényégében két választást hagy: vagy példát vesz a szomszédos Dániáról, ahol az állam visszavette kezébe az irányítást és ellentmondást nem tűrően igyekszik felszámolni az országban kialakult párhuzamos társadalmakat, vagy továbbra is a jóemberkedés szellemében képtelen a változásra, és kapitulál az „új svédek” követelései előtt.

Teljes publicisztikám a 888 honlapján olvasható: https://888.hu/amerika-london-parizs/igy-gyaszolja-onmagat-svedorszag-4365354/?utm_source=facebook&utm_medium=social&utm_campaign=888&fbclid=IwAR39G5UUQDWDH-kjQepmyEjWHyC_v6lz8KHykb-6PtaE_fnUw5E1SecL0I8