Meghallgattam ma Zsupér Róbert gondolatait az orosz-ukrán háborúról. A rengeteg sületlenséget hordott össze, de külön kedvencemmé vált az a megfejtése, miszerint az ukránok azért beszélnek oroszul, mert elveszítették a nyelvüket.

Elképzeltem, hogy történhetett ez. Megy Vása és Szása a nagy orosz sztyeppén. Nagy erőkkel haladnak mondjuk Mariupolból Odessza felé, hogy olyan városokat említsek, amiről pár hete már tudom, hogy hol vannak. Aztán Vása megszólal (oroszul). – Te, Szása, volt nekünk valami nyelvünk, hova lett? – Nem tudom! Élénken emlékszem, hogy Bergyanszknál még megvolt – válaszolja (oroszul) Szása. – Vajon mi történhetett? Letettük valahova, aztán ottfelejtettük? – morfondírozik (oroszul) Vása. – Ötletem sincs. Visszamegyünk és megkeressük? – töprengett el (oroszul) Szása.

Valahogy így történhetett. Meg persze az is szerves része a cselekmény alakulásának, hogy nem találták meg az ukrán nyelvet. Pedig hetekig keresték a sztyeppén, még egy tatár könnyűlovas felderítőt is felfogadtak. Odesszába már orosz nyelven érkeztek meg, ahol heves szóváltásba (oroszul) keveredtek, ami verekedésbe torkollott. Később kibékültek és ittak.