Az apa férfi, az anya nő.
Ennyi.
Magyarország védekezik, mert a nyugati baloldal támad. A nyugati baloldal úgy támadja a hagyományos családmodellt, hogy először is a család…
Megtudtam, hogy nem vagyok önálló.
Ha jól értem egy báb vagyok. Ezzel ugyan eddig nem nagyon vádoltak, de rendben van, ez is egy vélemény.
Tisztelem Szél Bernadettet, mert politikai ellenfelem, és én azt tanultam, hogy az ellenfelet tisztelni kell. És tisztelem, mint nőt és édesanyát.
Az általa képviselt baloldali - és Gyurcsány Ferenc által irányított - politika az, amit nem tisztelek.
Szél Bernadett szerint én nem tudok segíteni a budakörnyéki régiónak.
️Szerintem ez nem igaz.
Csak néhány kérdés:
️Biztos, hogy Szél Bernadett tud segíteni?
️A múlt embere? Hiszen már háromszor indult országgyűlési választáson, és háromszor szenvedett vereséget.
️A közösség nélküli? Hiszen a saját pártja(LMP) korábban kizárta, jelenlegi támogatói pedig kizárólag egymással vitatkoznak, és ezt tennék a Parlamentben is.
️Egy Gyurcsány Ferenc által dominált baloldalon vajon kinek lehet segíteni?
Az apa férfi, az anya nő.
Ennyi.
Magyarország védekezik, mert a nyugati baloldal támad. A nyugati baloldal úgy támadja a hagyományos családmodellt, hogy először is a család…
2023-ban Veszprém lesz Európa Kulturális Fővárosa, egyedülálló lehetőséget teremtve a város és a régió számára is. Egyszerre szól a helyi közösségek erősítéséről és arról, hogy a világ jobban…
Közös építkezésbe próbáljuk egybeszervezni Közép-Európa népeit. Ez Trianon meghaladása.
Napló/1390: Szerda délelőtt, Kecskeméten részt vettem a Neumann János Egyetemért Alapítvány kuratóriumi ülésén.
️Szakértők szerint a világgazdaság 2022 végére fogja elérni a járvány előtti teljesítményét. Valamennyi gazdasági mutató szerint azonban Magyarországon ez már az idei első félév végére megvalósult.…
4 év alatt a baloldali bohózat semmit sem változott.
Nem szabad rájuk bízni az országot!
Végre itt az összefogás! Vagy nem? Vagy de? De nem úgy. Hanem?
Nem engedjük be az LMBTQ propagandát az óvodákba és iskolákba.
Nem engedjük be az LMBTQ propagandát az óvodákba és iskolákba.
Több évszázados tapasztalatunk, hogy aki Magyarország függetlenségét és szabadságát védi, annak mindig számolnia kell azzal, hogy a hazánkra befolyási övezetükként tekintő birodalmak minden erejükkel…
Nem fogunk engedni a gyerekvédelmi törvényből! - Győri Enikő plenáris felszólalása
Részletek a nyugdíjasoknak járó juttatásokról. Jön a 80 ezres nyugdíjprémium és a nyugdíjkiegészítés is.