️Szakértők szerint a világgazdaság 2022 végére fogja elérni a járvány előtti teljesítményét. Valamennyi gazdasági mutató szerint azonban Magyarországon ez már az idei első félév végére megvalósult. Mindez azt jelenti, hogy másfél évvel vagyunk a világgazdasági folyamatok előtt!

Ennek oka egyrészt az, hogy miközben globálisan 114 millióan váltak munkanélkülivé, Magyarországon többen dolgoznak, mint a rendszerváltás óta bármikor, hiszen a kormányzati támogatásnak hála a vállalatok a válság alatt is folyamatosan bővítették kapacitásaikat.

Másrészt az oltási kampánnyal sikerült egy körülbelül két hónapos előnyre szert tenni a többi európai uniós országgal szemben.

Ma reggel az amerikai General Electric tízmilliárd forintos beruházásával kezdtünk, ami 100 új munkahelyet jelent Veresegyházon.

Több évszázados tapasztalatunk, hogy aki Magyarország függetlenségét és szabadságát védi, annak mindig számolnia kell azzal, hogy a hazánkra befolyási övezetükként tekintő birodalmak minden erejükkel…

Nem fogunk engedni a gyerekvédelmi törvényből! - Győri Enikő plenáris felszólalása

Részletek a nyugdíjasoknak járó juttatásokról. Jön a 80 ezres nyugdíjprémium és a nyugdíjkiegészítés is.

️ Franciaország magához ölelte az LMBTQ őrületet

A francia oktatásügyi miniszter rendeletet adott ki a transznemű fiatalok támogatása érdekében(!). Igen, tényleg erről.
A rendelet értelmében ezentúl…

Tűpontos elemzés a Gyurcsány-show-ról a pestisracok.hu-n.
Az már kijelenthető, hogy Gyurcsány és Dobrev szája íze szerint alakult az előválasztási komédia. Rajtunk múlik, hogy áprilisban ne ők…

️Brüsszel megint visszaél a hatalmával, tovább fokozza a hazánk elleni támadásokat!
Ideologikus és gyűlölettel teli támadás, amit Brüsszel Magyarország, Lengyelország és most már több más, közép- és…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média