Már nem félünk! De tőlünk tartanak.

Én így látom:

1. A világ legjobb csapatai ellen néhány nap alatt háromszor eltüntetni a tudáskülönbséget szinte példátlan sporttörténeti bravúr. A magyar válogatott és a szakmai stáb hihetetlen munkát végzett.

2. Életem első 30 éve úgy telt el, hogy általában féltünk, és jellemzően kikaptunk. Szerintem több meccset már a sípszó előtt az öltözőfolyosón elvesztettünk. Már nem félünk. Senkitől. Sőt, a német válogatott húzta az időt a hajrában.

3. A magyar csapat életreszóló élményről gondoskodott sokmillió magyar számára. Eddig is jó volt magyarnak lenni, most még jobb.

4. Legyen a csapat továbbra is bátor, és ne féljen senkitől. Mi ott leszünk, akár vesztenek, akár nyernek, mi ott leszünk, mindig ott leszünk.

Részt vettem a Nemzeti Adó- és Vámhivatal országos vezetői értekezletén, ahol tájékoztatást adtam a NAV új vezetőjének személyéről. Vágujhelyi Ferenc 2021 júliusától fogja vezetni az intézményt, fő…

Miskolc után Debrecen, ez ma a második német beruházás-bejelentés.
Az elmúlt hónapokban Magyarország sorra nyerte, nyeri meg a nagy, nemzetközi vállalatok beruházásiért folytatott…

A mai napon a Miskolci Egyetemen letettük a Tudományos Adatelemző Módszertani Központ és Levéltári Nyílt Kutatási Adatforrástár alapkövét. A fejlesztés nemcsak a tudást és a képzést erősíti, hanem…

30 éve indult újra az 1950-ben a kommunisták által betiltott Katolikus Caritas szeretetszolgálati munkája a Pécsi Egyházmegyében.
A kezdetekről Bíró László ny. püspök atya mesélt, az alapító…

A jövő héten kezdődik a nemzeti konzultáció.

A kormány tegnapi ülésén, látva a nemzetközi vitákat, úgy döntött, hogy a gyermekek védelméről szóló törvény is része lesz a konzultációnak - mondta Gulyás…

Az Országgyűlés törvényben rögzítette a Csepel SC fejlesztési tervét.
A Csepel SC újjáépítésével kerületünk gazdagabb, szebb lesz, és minden csepeli sportszerető ember nyerni fog: profi és amatőr,…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média