Részt vettem a Nemzeti Adó- és Vámhivatal országos vezetői értekezletén, ahol tájékoztatást adtam a NAV új vezetőjének személyéről. Vágujhelyi Ferenc 2021 júliusától fogja vezetni az intézményt, fő feladata a digitális átállás felgyorsítása lesz. Jó munkát kívánok neki!

Miskolc után Debrecen, ez ma a második német beruházás-bejelentés.
Az elmúlt hónapokban Magyarország sorra nyerte, nyeri meg a nagy, nemzetközi vállalatok beruházásiért folytatott…

A mai napon a Miskolci Egyetemen letettük a Tudományos Adatelemző Módszertani Központ és Levéltári Nyílt Kutatási Adatforrástár alapkövét. A fejlesztés nemcsak a tudást és a képzést erősíti, hanem…

30 éve indult újra az 1950-ben a kommunisták által betiltott Katolikus Caritas szeretetszolgálati munkája a Pécsi Egyházmegyében.
A kezdetekről Bíró László ny. püspök atya mesélt, az alapító…

A jövő héten kezdődik a nemzeti konzultáció.

A kormány tegnapi ülésén, látva a nemzetközi vitákat, úgy döntött, hogy a gyermekek védelméről szóló törvény is része lesz a konzultációnak - mondta Gulyás…

Az Országgyűlés törvényben rögzítette a Csepel SC fejlesztési tervét.
A Csepel SC újjáépítésével kerületünk gazdagabb, szebb lesz, és minden csepeli sportszerető ember nyerni fog: profi és amatőr,…

Országszerte 2️⃣5️⃣0️⃣ iskolafelújítás indul idén a Magyar Falu Programban, összesen 7,5 milliárd forint értékben, köztük Kónyban az elsők közt.

Hajrá falvak, hajrá Kóny!

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média