SZEGÉNY DOLLÁRBALOLDAL!
Értitek, azok, akik itthon havi 6 millióba kerülnek, kint meg ennek a triplájába, azért fogadnak el 3 milliárd forintnyi dollárt, meg másfél millió eurót külföldiektől és azért…
Az új évben egyre nehezebb ütközetek várnak ránk, csak kellő számú tömeggel lehet ellensúlyozni a baloldali túlerőt.
SZEGÉNY DOLLÁRBALOLDAL!
Értitek, azok, akik itthon havi 6 millióba kerülnek, kint meg ennek a triplájába, azért fogadnak el 3 milliárd forintnyi dollárt, meg másfél millió eurót külföldiektől és azért…
️ Már tervben van a bővítése, mely kiterjesztené hatályát az „érett kiskorúakra” is
Kanada sok szempontból irigylésre méltó, kiterjedt szociális hálóval rendelkező jóléti állam. Azonban úgy tűnik,…
A Telex.hu nevű dollármédia nem adja fel: már korán reggel azt bizonygatja ismét, hogy a szankciók működnek!
Horvát Idegenforgalmi Közösség: 2022-ben harmadával több magyar érkezett Horvátországba nyaralni, mint egy évvel korábban.
Már meghaladja az 510 ezer forintot az átlagbér.
„Szerencse a szerencsétlenségben, hogy nem a baloldal van kormányon. Képzelhetik, mi lenne itt.
Nemzeti kormányunk van, amely erős, egységes, és nem szokott megijedni akkor, ha baj üti föl a fejét.”
Vajon Ukrajnát mikor kéri számon a nyugat vezetői amiért kifejezetten civil célpontokra támad?
Nem lesz könnyebb a szuverenista jobboldal számára a következő év sem:
2023 (ismét) az önvédelem éve lesz!
Mi lesz a mai balos szenzáció?
Hogy Orbán Viktor reggelizni is szokott?
Mit lehet ilyenkor tenni?
A szomszédban háború, Európában energiaválság és rekordmagas infláció, erre Brüsszelben mi a legfontosabb?
Azon gondolkodnak, hogyan kellene módosítani az uniós jogot, hogy…