A Telex.hu nevű dollármédia nem adja fel: már korán reggel azt bizonygatja ismét, hogy a szankciók működnek!
️ Már tervben van a bővítése, mely kiterjesztené hatályát az „érett kiskorúakra” is
Kanada sok szempontból irigylésre méltó, kiterjedt szociális hálóval rendelkező jóléti állam. Azonban úgy tűnik, hogy a kanadaiak messzi földön híres toleranciája és érzékenysége csupán addig tart, amíg az állampolgár nem jelent túl nagy terhet a társadalom számára. Cikkében Anne Hendershott szociológus professzor arról ír, hogy ezt a „terhet” 2015 óta előszeretettel dobják le magukról orvosi eutanázia útján.
Kanadában egy 2015-ös legfelsőbb bírósági döntés óta legális az orvosilag asszisztált eutanázia. A döntés indokolása szerint az eutanáziára vonatkozó életvédelmi jogszabályok ugyanis sértik az egészségügyi önrendelkezéshez való jogot. Az érvelés erősen vitatható, hiszen az egészségügyi önrendelkezés joga a kontinentális jog szerint azt tartalmazza, hogy az egyén szabadon dönthet az őt érintő egészségügyi beavatkozásokról és kezelésekről, ez azonban nem terjedhet ki saját életének kioltására.
A cikk írója szerint a legnagyobb probléma még csak nem is az eutanázia létével van, hanem annak kiterjesztő értelmezésével. A roppant együttérző kanadaiak ugyanis már 2016-tól kezdve olyan szélesen értelmezték a törvény rendelkezéseit, hogy a kórházi ápolók is felírhatnak halált kiváltó szereket a kérvényező pácienseknek. Az ország annyira megkönnyítette az eutanáziához való hozzáférést, hogy 2021-ben több mint tízezer ember vetett véget életének az adófizetői pénzből finanszírozott öngyilkosság révén, ami a 2021-es összes kanadai haláleset három százalékát teszi ki.
A haladás azonban itt sem áll meg. Máris tervben van a törvény 2023-as bővítése, mely kiterjesztené hatályát az „érett kiskorúakra” is. A Kanadai Gyermekorvosok Társasága által közzétett állásfoglalásban a gyermekorvosok rábólintottak a palliatív ellátás szükségességére, majd teljes mellszélességgel a fiatal pácienseiknek nyújtott „orvosi eutanázia” mellett foglaltak állást. Arról természetesen még nem tudunk, hogy mit jelent az „érett kiskorú” kifejezés, és arról sem nyilatkozott a jogalkotó, hogy hány éves kor lenne a minimális határ a beavatkozás elvégzésére.