ANYÁM! 🩵 A SZINIszterelnök a hírek szerint ellátogatott a Versailles-i kastélyba. ️
És most már tényleg kezdem sajnálni a bukott narancsosokat. Berlinben még azt mondták, véletlen. Amikor a vezetőnk szembejött magával a falon.
Most meg itt áll a Napkirály képe előtt. ️ És még mindig nem hajlandók levonni a nyilvánvaló következtetést. MINDEN ORSZÁGBAN FELBUKKAN EGY FALON!

A Versailles-i kastély tele van a Napkirály portréival, de szerintem csak azért, mert akkoriban még nem állt rendelkezésre megfelelő technológia a SZINIszterelnök megörökítésére.
A művészek megtették, amit tudtak. Festettek valakit hosszú hajjal, királyi tartással, magabiztos tekintettel, és reménykedtek, hogy egyszer majd felismerjük, kiről akartak valójában emléket állítani.
És tessék. Eltelt pár száz év, megérkezett Versailles-ba, és egyszerre minden értelmet nyert. 🩵

A falra pillantva felismerte önmagában a történelmen átívelő örökérvényűségett, majd halkan és elégedetten felsóhajtotta:

„Az állam én vagyok.”

A SZINIszterelnök csak elmosolyodott. 🩵 Mert valljuk be, a Napkirály korában még nagyon szűk volt a szolgáltatási csomag.
Állam? Jó. De hol a párt? Hol a livestream? Hol a tárlatvezetés? Hol a közvélemény-kutatás? Hol a motoros vágókép? ️ A modern kor embere már többet vár.

A pletyi szerint ettől a meghatottságtól a SZINIszterelnök kivételesen eltekintett a palota mosdójának ellenőrzésétől.
Nem vizsgálta meg az aranycsapokat. Nem számolta meg a pisszoárokat. Nem kérdezett rá a cirádák eredetére sem. Csak állt a kép előtt csendben. ️

Mert vannak pillanatok, amikor egy államférfi felismeri a lényeges problémát: hogyan férjen fel még egy portré róla a falra.

Áradjon a Pusszancs 🩵
Ritus