Hann Endre nemcsak hárommillió forintot, bocsánatkérést és az ElkXrtuk című alkotás betiltását kezdeményezte, hanem azt is, hogy a Megafilm Kft. ne készíthessen róla filmet a jövőben – számolt be lapunknak Kálomista Gábor filmproducer a Median közvélemény-kutató vezetője által indított per jelenlegi állásáról. Az időközben a mozikba került Blokád című film sem kerülte el a baloldali támadásokat, a Mandiner információi szerint ugyanis Óbuda DK-s polgármestere betiltotta az alkotás vetítését a helyi, önkormányzati tulajdonú moziban. Mindezt viszont az állítólagos szervező polgári kör vezetője tagadja.

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Média

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye