Az újságíró az atv-ben tette fel a kérdést: „kell-e megőrült buszsofőröket a volánhoz engedni?”

Február 24. óta az orosz-ukrán háború uralja a közbeszédet. Erről folyt a vita az atv stúdiójában is, az Öt című műsorban Hont András, Vona Gábor, Ceglédi Zoltán és Konok Péter beszélgetett a háborús helyzet belpolitikai hatásairól, következményeiről.

Kérdés, hogy háborús helyzetben egyáltalán le kell-e váltani a kormányt? – tette fel a kérdést Hont András, majd kiegészítette: „kell-e megőrült buszsofőröket a volánhoz engedni?”

Emlékezetes, hogy Márki-Zay Péter magyar katonákat és fegyvereket is küldene Ukrajnába, de nem ő az egyedüli, aki ezen a véleményen van a baloldalon. Fekete-Győr András publicisztikát jelentetett meg a Magyar Hangon, melyben kijelentette: Magyarországnak fegyverekkel is támogatnia kell Ukrajnát.

Stratégiai nyugalmatok csak a sírban lesz - ezt üzente a magyaroknak Ukrajna budapesti nagykövete

egyúttal számon kérte a magyarokat, mert, mint fogalmazott, nekik fontosabb a rezsicsökkentés, mint az…

Most kiderül, mikor kezdődhetet a visegrádi országok együttmáködése.

"Gajra vágja a csodacsapatával az országot,
csinál egy mínusz 7 százalékra zuhanó gazdaságot,
összehoz egy 13 százalékos munkanélküliséget,
52-ről 80 százalékra növeli az államadósságot,…

️Döbbenetes: továbbra is azt követeli Márki-Zay Péter, hogy hazánk területén szállítsanak fegyvereket Ukrajnába. A baloldal jelöltje egy minapi záhonyi fórumon nem először nevezte árulónak Orbán…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média