Várunk Benneteket holnap Hódmezővásárhelyen, az MH Kinizsi Pál 30. Páncélozott Gyalogdandár nyílt napján!

Látványos programok és megmutatja magát a haderő "Hiúza" - Csütörtökön nyílt nap a hódmezővásárhelyi laktanyában! 👍

zenekari gyepshow
katonai közelharc bemutató
fegyveres alaki bemutató
légpuskalövészet
játékos aknakeresés

Megmutatja magát a Magyar Honvédség „Hiúza”, vagyis a világ egyik legkorszerűbbnek tartott gyalogsági harcjárműve, a Lynx!

Képviselteti magát a Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium képviselői ismertetik a kadétképzés részleteit.

Ott lesznek továbbá természetesen toborzóink is, hogy mindenkit tájékoztassanak a Magyar Honvédség szolgálatvállalási lehetőségeiről. ℹ️

Többek között azt is elmondjuk majd, mi kell ahhoz, hogy „Lynx-es” katona legyél!

Szóval csütörtök, 9 és 13 óra között mindenkit vár a hódmezővásárhelyi laktanyába az MH Kinizsi Pál 30. Páncélozott Gyalogdandár!

honvedelem.hu, MH Kinizsi Pál 30. Páncélozott Gyalogdandár Facebook

Hozzáteszem, hogy ehhez a főváros álomszuszék, buszsávban közlekedő ura, Karácsony Gergely semmit sem tett hozzá.
Az általa átadott beruházások egy részét még Tarlós indította el, a másik fele pedig…

👉Katargate-ügy, Pfizer SMS-ek és eltitkolt finanszírozási botrányok. Az EU-s intézményeket gyakorlatilag pókhálóként szövi át az NGO-k hálózata ezért az Európai Bizottság a saját intézményeik…

"Ezek a mai gyerekek" - boomerkedj velünk! #short #gyerek #nevelés

Soros Gyuri bácsi szerint folytatni kell a háborút, a veszteségek nem számítanak.
Pont mintha Tordai Bencét, Tompos Mártont, vagy bármelyik dollárbalos propagandistát hallanám

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média