Ez a mi hazánk, ez a mi életünk, nincs másik, ezért küzdeni fogunk érte a végsőkig, és nem adjuk föl soha!
Vasárnap csak a Fidesz!
Takács Szabolcs washingtoni nagykövet udvariassági látogatáson fogadta Sándor Zsolt vezérőrnagyot, a Magyar Honvédség parancsnokának helyettesét.
Látogatása során helyszíni megbeszélést folytatott Dr. Szegő László dandártábornokkal, a katonai attasé hivatal vezetőjével, valamint a követség szakdiplomatáival az ukrajnai helyzetről, a kapcsolódó szakpolitikai döntésekről és azok magyar-amerikai kapcsolatokra gyakorolt hatásáról.
Ez a mi hazánk, ez a mi életünk, nincs másik, ezért küzdeni fogunk érte a végsőkig, és nem adjuk föl soha!
Vasárnap csak a Fidesz!
🟢Március 31-én (csütörtök) 17:00 órától MOZGÁSBAN
👉Legfrissebb műsorunkban Frank Füredi szociológus, a XXI.Század Intézet főmunkatársa és Galló Béla politológus, a XXI. Század Intézet főmunkatársa…
Figyelem
️ Kiszivárgott A baloldal terve
Érdekes megfigyelni, hogy a baloldaliak mennyire szégyellik Márki-Zay Pétert. Ha megkérdezed tőlük, hogy kire szavaznak, akkor titkolóznak és látszik rajtuk, hogy…
Érdekes megfigyelni, hogy a baloldaliak mennyire szégyellik Márki-Zay Pétert. Ha megkérdezed tőlük, hogy kire szavaznak, akkor titkolóznak és látszik rajtuk, hogy kellemetlenül érzik magukat a…
Április 3-án mindenkire szükség lesz a győzelemhez!
Porrá lesz minden 
A VÁLASZTÁS TÉTJE ÓRIÁSI

Nézzétek meg, miért fontos vasárnap elmenni és a nemzeti oldalra voksolni
;)
👉 Mi a választás tétje?
🟠 Miért szavazok április 3-án a Fideszre?
️…
A dollárnak semmi keresnivalója Európában!
️"A G7 nem fizet rubelben Putyinnak a gázért" - talán nem kellett volna ELLOPNI több száz milliárd dollár értékű orosz vagyont!
Vicces ezt olyan emberektől…
Életünk egyik legfontosabb döntése előtt állunk. A tét még sosem volt ilyen nagy: háború vagy béke, építkezés vagy rombolás.
Menjünk és mondjuk hát el mindenkinek, milyen óriási a tét. Mondjuk el, hogy…
Úgy tűnik Márki-Zay végre hallgatott a karrier tanácsadójára és ceremóniamesternek áll.
️ Mondjuk kétségkívül testhezálló, ott beszélhet anélkül hülyeséget, hogy egy országot sodorna veszélybe.…