Három éve történt 
2019. június 27-én vihar mosta el Szabolcs-Szatmár-Bereg megyét 
Több mint ezer segélyhívás érkezett, a napok múlásával ez a szám csak egyre nőtt...
4150 épület (97 középület) sérült…
„Szeretném leszögezni, hogy Magyarország a béke pártján áll, ugyanúgy, ahogy a világ legnagyobb nemzetközi védelmi szervezete, a NATO is. Ez nem a mi háborúnk, ahogy nem is a NATO háborúja és ebből a háborúból ki fogunk maradni” – mondta a honvédelmi miniszter a magyar véderő-, katonai- és légügyi attasék budapesti értekezletén.
Az évente megrendezett tanácskozáson Szalay-Bobrovniczky Kristóf mellett jelen volt dr. Vidoven Árpád közigazgatási államtitkár, dr. Maróth Gáspár védelempolitikáért és védelmi fejlesztésekért felelős államtitkár, dr. Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnoka, valamint dr. Kun Szabó István vezérőrnagy, a Köztársasági Elnöki Hivatal Honvédelmi Igazgatóság igazgatója is.
https://honvedelem.hu/hirek/a-magyar-katonadiplomacia-nemzeti-kincsunk.html
Szováthy Kinga/honvedelem.hu
Három éve történt 
2019. június 27-én vihar mosta el Szabolcs-Szatmár-Bereg megyét 
Több mint ezer segélyhívás érkezett, a napok múlásával ez a szám csak egyre nőtt...
4150 épület (97 középület) sérült…
Orbán Viktor: Magyarországon nincs és nem is lesz megszorítás!

A családtámogatásokat, a nyugdíjakat, a munkahelyeket és a rezsicsökkentést csak Orbán Viktor kormánya képes megvédeni! 
EZT FIGYELD!
👇👇👇👇
Fekete-Győr András olyan buta, hogy ha beleesne a tengerbe, a cápák rászoknának a lucernára.
Nem rosszból mondom, de ez a liberális nagyon hülye..
Röviden a lényeg, hogy a 2030-as…
Angol tudósok kikutatták, hol voltak a baloldali szavazók vasárnap:
A BALATONON
A magyar emberek számíthatnak a nemzeti kormányra! 
SZJA-mentesség is növeli a diákok nyári munkából származó jövedelmét – OecoFocus
Számos tényező javítja az idei évben a diákok helyzetét abban a tekintetben, hogy nyári munkát találjanak, és a…
Ez az égés nem erdő tűz!



Hogyan kell kiszámolni, hogy melyik évben lesz olimpia?
Orbán Viktor Fekete-Győr András segítségére sietett.
Nézd meg, és küldd tovább!
Orbán Viktor Megszorítási csomag nem volt, és nem lesz, és megfogjuk védeni a családokat, a rezsicsökkentést és a biztonságot