Területvédelmi tartalékosaink a védelmi terepszakaszon vívott harcot gyakorolták Kőröshegyen - azt, hogy mit kell tenni, milyen reagálást kell tanúsítani ellenséges felderítő járőrök megjelenése esetén.
Tűrhetetlen, hogy a Tisza uszít, fenyeget, és most már a többség ellen is fordulna! Ez a pánik jele: napvilágra kerültek a titkolt adóterveik, az emberek pedig sorra fordítanak hátat nekik. Mutassuk…
Tehát ezek ott Brüsszelben tényleg azt gondolják, hogy vitázni kellene arról, hogy egy újabb lépést teszünk a béke irányába? Ezeknek tényleg csak és kizárólag a háború kell, és Ukrajna feltétel…
️Akkor azt mondta ráhamisították a nevét, és vizsgálatot követelt az EP-ben. ☝️De ez nyilván csak színház volt, és ez a vizsgálat igazából el sem indult. Tudjuk jól hogyan került rá a neve, hisz utána…
A HVG nevű mocsok-propaganda megnyitotta az utat. Próbálták kimosdatni az RTL-vezért, engem pedig szokás szerint bemocskolni, de amilyen elszántak, épp annyira sötét idióták. Bele fognak bukni!…