Vasárnap XIV. Leó pápa hét boldogot avat szentté Rómában. „Ma hét tanú áll előttünk, az új szentek, akik Isten kegyelmével életben tartották a hit lámpását. Valóban, ők maguk is lámpásokká váltak, amelyek képesek voltak terjeszteni Krisztus fényét.” – mondta a pápa...
☝️Csak egy az új szentek közül, akiket Isten kegyelme ezek után is jó útra terelt: "Az ügyvéd Bartolo Longo keresztény neveltetésben részesült, mégis előbb keresztényellenes tüntetéseken vett részt, majd ateistává, később sátánista pappá lett."
Tehát ezek ott Brüsszelben tényleg azt gondolják, hogy vitázni kellene arról, hogy egy újabb lépést teszünk a béke irányába? Ezeknek tényleg csak és kizárólag a háború kell, és Ukrajna feltétel…
️Akkor azt mondta ráhamisították a nevét, és vizsgálatot követelt az EP-ben. ☝️De ez nyilván csak színház volt, és ez a vizsgálat igazából el sem indult. Tudjuk jól hogyan került rá a neve, hisz utána…
A HVG nevű mocsok-propaganda megnyitotta az utat. Próbálták kimosdatni az RTL-vezért, engem pedig szokás szerint bemocskolni, de amilyen elszántak, épp annyira sötét idióták. Bele fognak bukni!…