Napló/1794: Népegészségügyi előadások Bugacon, a Művelődési Házban, rangos előadókkal, főorvosokkal.

Ma Brüsszelben sikerült eredményeket elérni az energiabiztonság terén, ezért egyből rá tudunk fordulni Barcelonára, ahol egy másik hatalmas kihívás alakítja a napirendet, az illegális migráció…

Orbán Viktorminiszterelnök a visegrádi országok vezetőinek mai, kassai tanácskozását követően kiemelte, hogy a visegrádi együttműködés egy harmincéves sikertörténet, amely Magyarország, Lengyelország…

a csicsk️, milliókkal gurigázó, még egy sárga lapot sem kockára tevő, szánalmas nyugat-európai válogatottak a bokájukat lefosn️k a rettegéstől, ha valami mellett őszintén és nem a szponzorok miatt…

2022-ban 68%-kal emelkedhet az amerikai olajtársaságok nyeresége – OecoGlobus

️ A kitermelésben érdekelt amerikai olajtársaságok várhatóan hordónként 68%-kal magasabb ún. szabad cash flowt fognak…

🟢G. Fodor Gábor a Hit Rádió műsorának volt a vendége, ahol elmondta: sorsdöntő változásoknak vagyunk a tanúi, ugyanakkor ezek már eldöntettek egy ideje.

☝️Szokatlan fejleménye ennek a háborúnak, hogy…

Háború vagy béke?

A visegrádi országok határozottan és egységesen kiállnak az emberek biztonságáért és a békéért.

A Lengyelországban történt események is rámutatnak arra, hogy minél hamarabb…

Újra előálltak a gázársapka bevezetésével az uniós energiaügyi miniszterek rendkívüli tanácsülésén. Hogy miért veszélyes ez?

Idén csak a gyertya égjen, ne az otthonunk!

Advent idején és karácsonykor megemelkedik a lakástüzek száma, naponta átlagosan 2️⃣5️⃣ otthon gyullad ki ilyenkor.

A katasztrófavédelem idén is…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média