Napló/1505: A választókerületemben élő víziszárnyast tenyésztők megkapják jogos járandóságukat. A Miniszter Úr levele erről szól.
Fotó: Halasinfó

🟠A Miniszterelnök Úr február 12-én tartja meg az évértékelő beszédét.

🟠Az ország látványosan fejlődik, de önök szerint mi a legfontosabb eredmény, amit elértünk?

Lónyay Menyhért születésének 200. évfordulójára szervezett kiállítás része volt az 1867-es Andrássy-kormányt ábrázoló kőnyomatos kép, amelyet tegnap vehettem át Bálinger Béla és Offenbacher Ferenc…

Béke, együttműködés, kereskedés, kölcsönös befektetések, nekünk kedvező regionális egyensúly, kiállás az érdekeink mellett.

Ezek a magyar nemzeti külpolitika alapvetései.

Utakat építettünk, hogy a térségünket is bekapcsoljuk a gazdasági vérkeringésbe. Az elmúlt 4 évben több mint 90 milliárd forintot harcoltunk ki a Dél-Alföld úthálózatának a fejlesztésére – legyen szó…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média