Hölvényi György bejegyzése: Hétfői néppárti közgyűlésünkön hivatalosan is megerősítettük az egységes felvidéki magyar politikai képviseletet biztosító Szövetség tagságát az EPP közösségében. Közös európai ügyeink számosak, örömmel nézünk az együttműködés elébe.

👏A KDNP nevében gratulálok a pártnak és Forró Krisztián elnöknek!

️A mai napon a Szövetség az Európai Néppárt (EPP) teljes jogú tagpártjává vált.
️Az EPP Közgyűlése egyhangúlag támogatta tagságunkat, ami nagyrészt köszönhető az elődpártok kiváló megitélésének és együttműködésének a Néppárt berkein belül.
️Azért fogunk dolgozni, hogy a 2024-es európai parlamenti választásokon eredményesek legyünk és újra legyen egy erős képviseletünk Brüsszelben.

Lónyay Menyhért születésének 200. évfordulójára szervezett kiállítás része volt az 1867-es Andrássy-kormányt ábrázoló kőnyomatos kép, amelyet tegnap vehettem át Bálinger Béla és Offenbacher Ferenc…

Béke, együttműködés, kereskedés, kölcsönös befektetések, nekünk kedvező regionális egyensúly, kiállás az érdekeink mellett.

Ezek a magyar nemzeti külpolitika alapvetései.

Utakat építettünk, hogy a térségünket is bekapcsoljuk a gazdasági vérkeringésbe. Az elmúlt 4 évben több mint 90 milliárd forintot harcoltunk ki a Dél-Alföld úthálózatának a fejlesztésére – legyen szó…

️ EUROSTAT ADATOK

️Az Európai Unió statisztikai hivatalának friss adatai alapján Magyarország az uniós átlag felett teljesít és a régió bajnoka a közlekedés zöldítésében

Tavaly megszületett a döntés,miszerint Kaposváron jön létre Törökország egyik legnagyobb múltú ipari vállalatának első európai üzeme, ezzel 330 új munkahelyet teremtve a városban.

Mióta először…

Márki-Zay Péter a baloldal miniszterelnök-jelöltje a A Fidesz-szavazókat rendszeresen ostobának, elmeháborodottnak, tudatlannak vagy szerencsétlennek nevezi.

Legújabb videójában "szerencsétlen,…

A minimálbér emelésének köszönhetően nőtt a gyermekgondozási díj (gyed) és a gyermekek otthongondozási díja (gyod) összege is.
Bő egy évtized alatt három és félszeresére nőtt Magyarországon a…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média