🟠 Magyarországon jelenleg már csaknem háromszor annyi településen biztosított a bölcsődei ellátás, mint 2010-ben volt, és hetven százalékkal több bölcsődei hely áll rendelkezésre.
A kormány a…
Jókedvű volt ez a fogadóóra, megoldható ügyek kerültek elő és nagyon bízom abban, hogy a következő négy esztendőben újra találkozunk majd a bócsaiakkal!
🟠 Magyarországon jelenleg már csaknem háromszor annyi településen biztosított a bölcsődei ellátás, mint 2010-ben volt, és hetven százalékkal több bölcsődei hely áll rendelkezésre.
A kormány a…
Rendkívüli helyzetekben eljön az a pont, amikor az emberek védelme és a mindennapi életvitel érdekében átmenetileg be kell avatkozni az árak alakulásába. Amíg rajtunk múlik, megvédjük a magyar…
Csehországi cégek segítették a Cseh Katalinhoz köthető cégháló által elnyert európai és hazai források eltüntetését.
A Ferencváros hármas mottóját valamennyi fradista ismeri.
Azt azonban már kevesebben tudják, hogy az 1948-ban elfogadott alapszabályban a három E mellett még szerepelt egy negyedik jelszó is.
Így megy ez nálunk, vidéken. 
„Soha nem voltunk ilyen szervezettek, ilyen összetartóak és ilyen egységesek.”
Kubatov Gábor
A falusi CSOK-nak köszönhetően több mint 28 ezer család igényelt támogatást, közel 153 milliárd forint értékben.
Továbbra is előre, semmiképp sem hátra.