Továbbra is előre, semmiképp sem hátra.

(Lehet, hogy én reagálok elsőként, bízom benne, hogy hamarosan megszólal minden lelkiismeretes illetékes is, mert ez annyira felháborító, hogy lehetetlen hallgatni!)
Dobrev Klára csütörtök délutáni…
Elkészült Nagycsepelyen a Polgármesteri Hivatal korszerűsítése, a József Attila utca és az Új Élet utca aszfaltozása, a katolikus templom felújítása is és folyamatban van a település karbantartásában…
Szemmagasságban - ezzel a címmel jelent meg egy meglepően tárgyilagos német portré köztársasági elnöki jelölésem kapcsán. A Cicero magazin írása magyar és német nyelven is olvasható az alábbi linken:…
Az elmúlt 12 évben Magyarországon fontos eredményeket értünk el közösen.
Jó hír hétvégére: a Fitch Ratings megerősítette Magyarország adósosztályzatát, stabil kilátás mellett továbbra is befektetésre ajánlják hazánkat!
Jelentésükben elismerően írnak a magyar gazdaság…

️ Nagy örömmel és büszkeséggel fogadtam a Fidesz és a KDNP helyi szervezeteinek, valamint a Fidesz Országos Választmányának döntését, mely szerint a váci központú, Pest megyei 4. egyéni…
️Kincset találtam
Békés megyében jártam néhány napja, miután kaptam egy “tippet”, hogy a Körös-vidék holtágait nem csak nyáron, hanem télen is érdemes felkeresni
️
️Kilométereken át siklani a Holt-…
Nekünk Magyarország az első!
Hogyan teszi helyre a főnök azt aki hülyeségeket beszél?
Hát így