(Lehet, hogy én reagálok elsőként, bízom benne, hogy hamarosan megszólal minden lelkiismeretes illetékes is, mert ez annyira felháborító, hogy lehetetlen hallgatni!)

Dobrev Klára csütörtök délutáni posztja véleményem szerint szándékosan elkövetett félrevezetés! https://mandiner.hu/cikk/20220128_belfold_dobrev_klara_szuletes_velemeny_magyarorszag
2010 és 2020 között a 20-40 éves, tehát legaktívabb szülő korban levő nők létszáma hazánkban 17%-kal, 257 ezer fővel csökkent! Ennek ellenére a kevesebb nőnek 2021-ben 2665-tel több gyereke született, mint 2010-ben. s 4951-gyel több, mint 2011-ben!
A termékenységi rátánk 2010-ben 1,25 volt, 2021-re 1,59-re javult. Ez a legnagyobb javulás az egész Európai Unióban, s elértük végre a Bokros csomag előtti szintet. (A termékenység alakulásáról olvassátok majd a jövő szerdán megjelenő Demokratát!)
Fontos tudni, hogy 2005-ben volt 29 éves a legnagyobb létszámú „évfolyam”, az 1976-ban születettek, amelyikben közel 90 ezer nőt találunk. 2020-ban 60 ezer alatti lett már csak ugyanezen korú nők létszáma. Napjainkban 29-30 év a szülő anyák átlagéletkora. Ha a Medgyessy-Gyurcsány-Bajnai kormányok akartak volna tenni azért, hogy megszülethessenek a vágyott gyermekek hazánkban, akkor leghatékonyabb intézkedéseik éppen 2005-2007 között lehettek volna. De pontosan ebben az időben nem történt semmi a családok támogatására. Sőt 2008-tól vált igazán anyagi hátránnyá a gyermeknevelés. (Íme a korábbi Demokrata cikk erről: https://demokrata.hu/gazdasag/szegenyseg-es-tarsadalmi-kirekesztettseg-2-469910/ )
Figyeljük a számokat, a számok nem hazudnak!
#termékenység #születésszám

Elkészült Nagycsepelyen a Polgármesteri Hivatal korszerűsítése, a József Attila utca és az Új Élet utca aszfaltozása, a katolikus templom felújítása is és folyamatban van a település karbantartásában…

Szemmagasságban - ezzel a címmel jelent meg egy meglepően tárgyilagos német portré köztársasági elnöki jelölésem kapcsán. A Cicero magazin írása magyar és német nyelven is olvasható az alábbi linken:…

Jó hír hétvégére: a Fitch Ratings megerősítette Magyarország adósosztályzatát, stabil kilátás mellett továbbra is befektetésre ajánlják hazánkat!
Jelentésükben elismerően írnak a magyar gazdaság…

️ Nagy örömmel és büszkeséggel fogadtam a Fidesz és a KDNP helyi szervezeteinek, valamint a Fidesz Országos Választmányának döntését, mely szerint a váci központú, Pest megyei 4. egyéni…

️Kincset találtam Békés megyében jártam néhány napja, miután kaptam egy “tippet”, hogy a Körös-vidék holtágait nem csak nyáron, hanem télen is érdemes felkeresni

️Kilométereken át siklani a Holt-…

Hogyan teszi helyre a főnök azt aki hülyeségeket beszél?
Hát így

Az elmúlt hónapokban egyre több országban okoz komoly gondot a különböző termékek és szolgáltatások árának folyamatos emelkedése.

☝️ A koronavírus okozta gazdasági válság miatt elszabadult infláció…

Azt kérjük az önkormányzattól, hogy - Polgármester úr választási ígéretét támogatva - tegyék lehetővé a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia diákotthonának megépítését, egy zöld sportliget…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média