Kovács Andrea, a Kecskeméti Németh László Gimnázium igazgatója volt a vendégünk. 1995 óta működik Lakiteleken a Népfőiskolán a Németh László Gimnázium kihelyezett tagozata elsősorban dolgozó felnőttek számára. A jelenlegi osztályunk szeptemberben kezdte a 11. évfolyamot, ennek kapcsán beszélgettünk a következő 2 év teendőiről igazgató asszonnyal és dr. Sütő Lindával, a program szervezőjével.

Németh Balázs azt írta: A Szent János Kórházban az erőltetett és nem kellően előkészített “klímásítás” miatt áramingadozás alakult ki, ami még augusztusban(!) az MR készülék meghibásodását okozta. A…

Az emberek nem hülyék!
Esik a Tisza és emelkedik a Fidesz támogatottsága.

Magyar Péter nem volt ilyen bátor, amikor a brüsszeli mentelmi joga mögé bújt több mint egy éven keresztül.

Emlékszünk: az Európai Parlament egyszerre védte meg a kommunista, antifás, magyarokat…

️ Na, és ez a durva: a bíróság végül helyt adott Kuljáék érvelésének, és elutasították Takács Péter keresetét!

️ A diplomamunkám a véleménynyilvánítás szabadsága és korlátai témakörben írtam, különös…

Az alábbi idézet a minisztérium tájékoztatójából származik:
"A Szent István Vidékfejlesztési Program keretében 1 milliárd forintot ad a Vidék- és Településfejlesztési Minisztérium 10 falunként. A…

Kijön a pápától a képmutatás magyar bajnoka, még be sem csukta mögötte az ajtót a svájci gárdista, de már hazánk történelmi, keresztény pártját ekézi.

Nem tart ez sem örökké, kereszténydemokraták még…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média