Annyi mindenki megszólalt már DJ Oti ügyben. Hallottunk politikai analógiát, rendészeti megközelítést, és volt zeneszakmai is. Utóbbihoz tennék hozzá valamit.

Én annyira nem ítélném el a nosztalgiát, amit Sebestyén Balázs megidéz, hisz abban én nem látok semmi rosszat, hogy az ember egy buli alatt visszatér a kamaszkorába, fiatal felnőtt korába. De ez az egyetlen, amit felmentésként mellé tudok tenni. “Na de mekkora vót az a odaállás?” - kérdezné Irdatlan bácsi. Hát nem nagy.

Ugyanis ahogy már többször hagoztattam, az évtizedekre lebontott könnyűzene bármennyire is szubjektív, egykori zenei szerkesztőként, aktív gyűjtőként nézve objektíven is legszarabb, legigénytelenebb teljesítményét a 90-es években adta le. Bocs, 40-es barátaim! A rockba belépett a grunge, amit már mai fejjel szinte megértettem, megkedveltem, az akkori európai (benne a német és olasz) zeneipar pedig megfertőzte a magyart.

Eiffel 65, Gigi d’Agostino, a dj-k, a korabeli rave, techno és house undormányok kezdték annak a generàciónak a zenei mainstreamet jelenteni. Nyilván törzsi ellenállást okoz, és a nosztalgia önérzete siet is megvédeni az akkori embert, de tényleg maga volt a fostenger a magyar leányvállalataival együtt. A playbackek, a Kozsó-féle borzalmak, a fantoménekesek kora volt ez itthon, és elkezdtek sztárok lenni a dj-k (sorry, Spigi barátom). A 70-es, 80-as évek igényességét, bombasztikusságát, szakmaiságát átvette a gagyi, a hamis és a kontár. Mondom ezt úgy, hogy elhiszem, hogy a lemezlovasságot is lehet igényesen csinálni, csak ne táncoljon, ne énekeljen, mert attól lesz ordenáré civil!

Hogy nem a nyugger beszél belőlem, az bizonyítja, hogy az ezt követő 2000-es évek újra jó volt!!! Ha simán csak siratnám az én fiatalságom zenéjét, akkor nem kéne szeretnem az új évezred dolgait. De szeretem.

Balázs alig fiatalabb nálam. Dörzsölt médiaszemélyiség, elvehetetlen tőle az, amivé építette magát. De ahogy korábban is egy kamusámánnak tartottam a reggeli megmondásaival, úgy DJ Oti perszónája sem más nekem, mint önnön szoborfaragása, emberek lehúzása. Szórakoztató? Igen, ez nem kétséges, de éppoly hamis és álságos, mint a műfaj, amit képvisel. Ami az egészben őszinte, az a benne bulizók önfeledt jókedve.

De a benne bulizók zenei igénytelensége pont olyan kézzel fogható, mint az extázisuk.

Sebestyén Balázs, aki reggelente felkent harcosa az igénytelennek, a hamisnak, a manipulatívnak, az nyájas módon ugyanezeket árulja, csak éjjel.

Valahogy ez olyan, mint a szüleim generációjának a krumplicukor, meg a medvecukor. Olyan pusztulat, hogy le a kalapot. Még kapható is itt-ott. De mégse veszik tömegek, sőt, senki.

Annyi történt, hogy Balázs el tudta adni a krumplicukrot.