Vasárnap a San Fernando völgyi Magyar Református Egyház őszi családi fesztiválján találkoztam itt élő nemzettársainkkal. Jó volt megtapasztalni, hogy az anyaországtól távol is őrzik kultúrájukat az…
Freund Tamás, az MTA elnöke vendégül látta Lázár János építési és beruházási minisztert az Akadémia Székházában szeptember 27-én. A megbeszélésen Freund Tamás bemutatta az Akadémia Székházának rekonstrukciós terveit, amelynek első, a kiállítótermek és a gépészet részleges felújítását tartalmazó fázisa a tervek szerint az intézmény 2025-ös 200 éves évfordulójára készül el. A munkálatokat az ünnepségsorozat után lehet majd a Könyvtár és Akadémia épületegyüttesének teljes funkcionális megújításával befejezni.
Lázár János támogatásáról biztosította az Akadémia elnökét és jelezte, hogy néhány hét múlva újra meglátogatja a bicentenáriumát ünneplő Akadémia budapesti Székházát. A miniszteri épületbejárás célja a felújítás részletes terveinek megismerése mellett a magyar kulturális örökség számos kincsét őrző akadémiai Művészeti Gyűjtemény bemutatása lesz.
A miniszter és az MTA elnöke a találkozón kitért a hazai műemlékvédelem helyzetére. A jelenlegi rendszer megújításában fontos szerep juthat az Akadémia szakértőinek, akik a műemlékvédelem történeti, építészeti és művészeti szempontjait is figyelembe véve segíthetik a problémák feltárását.