Veréb Tibor és felesége virágtermesztéssel foglalkoznak Makón. Nagyon fontos nekik a kiszámítható vállalkozói környezet és az, hogy biztosított legyen az olcsó energia és az üzemanyag. Ezért a jövőben is támogatásokra és nem megszorításra van szükség. Ezt a biztonságot csak egy stabil kormány tudja megteremteni. Szavazzunk a Fideszre április 3-án!

Ebből az összegzésből is jól látható, hogy Pálmonostora olyan település, amely él a lehetőségekkel, és közös munkánk nyomán azon dolgozunk, hogy folyamatosan fejlődjenek a helyi közösségek,…

Nagy megtiszteltetés a siketsport számára: idéntől, a Magyar Siketsport Napján már a siketlimpiai bajnokok nevét is olvashatjuk a budapesti Olimpia parkban. Külön öröm és büszkeség számomra, hogy…

„2014 óta dolgozom együtt Witzmann Mihállyal. Ebben az időszakban Nagyberényben nem múlt el úgy év, hogy legalább három beruházás (felújítás, új építés, bővítés) ne zajlott volna. Lehet ez puszta…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média