Ezen a választáson a kiszámíthatóság és biztonság áll szemben a káosszal és a bizonytalansággal. A székkutasiak tudják kire számíthatnak.

Ma este az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökével, ügyvezető elnökével, az Erdélyi Magyar Néppárt elnökével, valamint székelyföldi elöljárókkal, polgármesterekkel és alpolgármesterekkel találkoztam.…

️ Márki-Zay Péter belesodorná Magyarországot a háborúba!
👉 És aki vele mosolyog a plakáton, az is.

Gyermek és fiatalkorom nagyon meghatározó színhelye volt az óbudai szalézi oratórium és templom. Kis táborozó gyerekként, aztán segítőként, zenészként, ministránsként és ifjúsági vezetőként,…

Összevont poszt

Már a nyitás napján több száz ukrajnai menekültet látott el a Humanitárius Tranzitpont a BOK csarnokban. Ételt, italt, orvosi ellátást, tisztálkodási lehetőséget, utazásszervezést, internetet…

Továbbra is segítünk. Egyre szervezettebben, egyre jobban összefogva.

Már a nyitás napján több száz ukrajnai menekültet látott el a Humanitárius…

Szeretettel várjuk önöket holnap Gulyás Gergely miniszter úr lakossági fórumaira! Tapolcán délután négykor a Tamási Áron művelődési központban, Ajkán pedig este fél hétkor a Nagy László Városi…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média