Drága Pilis-Dunakanyariak!

Ma van az Erdők Nemzetközi Napja! Micsoda szerencsénk van nekünk a térségünk erdeivel! Ez az egyik oka is annak, hogy Az Átölel a Pilis-Dunakanyar Szövetség alapítójaként kezdeményezem a Pilis-Dunakanyar UNESCO világörökséggé nyilvánítását.

Azt tudtátok, hogy az ökológia szó előtagja a görög oikos = háztartás, otthon, család szóból származik?

Ez számomra azt is megvilágítja, hogy a környezet- és természetvédelem valójában az otthon és a család védelme. Éppen ezért én úgy tartom helyesnek, ha a globális mintázatok helyett a helyi közösségekben keressük a válaszokat! A bolygónkat úgy tudjuk mi magunk megvédeni, ha a saját környezetünkkel viseltetünk felelősséggel. Ez a valódi, cselekvő környezetvédelem!

Tartsatok velünk most vasárnap, március 27-én a " Séta a Világörökségért című túrán, ahol hivatalosan is elindítjuk a Pilis-Dunakanyar Világörökséggé nyilvánításának előkészítő folyamatát. Találkozzunk 11.00 órakor a Kaán-forrásnál!

Ölellek Benneteket!

Már a nyitás napján több száz ukrajnai menekültet látott el a Humanitárius Tranzitpont a BOK csarnokban. Ételt, italt, orvosi ellátást, tisztálkodási lehetőséget, utazásszervezést, internetet…

Munkaalapú társadalmat építettünk, családtámogatásokat vezettünk be, SZJA-mentességgel erősítjük a fiatalokat, visszavezettük a 13. havi nyugdíjat, megállítottuk a migrációt a déli határnál és…

Napló/1553: A névnapos Gergővel együtt köszöntött a család. A jókívánság és az ajándékok mellett Anna lányom tortát készített, Gabriella feleségem pedig a kedvencemet, madártejet habgömbökkel.

Mitchell Orensteinnal, a University of Pennsylvania professzorával még 2019-es amerikai előadássorozatom alkalmával találkoztam, ahol nagyon jót beszélgettünk a magyar és a kelet-közép-európai régió…

Az április 3-i választás tétje különösen nagy a jelenlegi helyzetben. A következő időszakban nagyobb összefogásra, együttműködésre és rátermett vezetőkre lesz szükség, hogy megvédjük eredményeinket és…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média