Nagy vereséget szenvedtünk. Világosan látjuk az okait, de azok pontos megértése, kezelése nagy munka lesz, ahogyan a Fidesz megújítása is. Ilyenkor a vezetésnek két felelőssége van: távozni és maradni. Távozni a pozíciókból és maradni az újjáépítéshez, egyben tartani és megerősíteni azt a politikai közösséget, amelyet legalább 2 millió magyar ember bizalma kötelez. Ezt a két, látszólag ellentétes felelősséget igyekszünk összehangolni ezekben a napokban, például a képviselőcsoport összeállításával is. A párt informális és formális vezetőinek egy része távozott a politikából, egy része viszont hátramarad elvégezni ezt a munkát. Közéjük tartozom én is. A választáson szerzett mandátumom nem az enyém, hanem a Fideszé, hiszen listán szereztem. Magától értetődő volt számomra, hogy visszaadom a politikai közösségemnek. A közösségem azonban azzal a feladattal bízott meg, hogy vegyem fel a mandátumot, és vegyek részt az újjáépítésben. Az a dolgunk, hogy a politikai és szervezeti megújulás feltételeit megteremtsük. Véleményem szerint egy év múlva lehet megítélni, milyen munkát végeztünk és azt is, hogy mennyit sikerült nekem, személyesen elvégeznem a rám bízott feladatokból. Ezért vállaltam szigorúan csupán 1 évre a képviselőséget. Újra a leghátsó sorba fogok ülni. Befele fogok dolgozni, nem kifele, a közösségnek fogok politizálni, nem a közönségnek. Isten áldja Magyarországot, az új kormány és az új országgyűlés munkájához sok sikert kívánok!

Miben lesz más az új Fidesz-KDNP-s ellenzék, mint az eddigiek

Az elmúlt 16 évben a parlamenti és parlamenten kívüli ellenzéki pártok egyrészt mindent élből elutasítottak, amit a kormány javasolt,…

️ Az Európai Bizottság megtámadta a magyar autósoknak járó, védett üzemanyagárakat!

Március közepe óta a magyar rendszámú autókba a piaci árnál alacsonyabb árakon tankolhatnak üzemanyagot a magyar…

Német képviselőtársam felszólalásából világosan kitűnik, hogy a brüsszeli pályaudvar nem akadálymentes, pedig azt hiszik sokan, hogy a megmondó nyugat mindenben elől jár, ott kolbászból van a kerítés.…

Nem csak a magyar választásokba avatkoztak be Ursula von der Leyenék. Lengyel képviselőtársam beszéde!

Ukrán káosz, iráni taktika, európai válság – Ütközőzóna: Demkó Attila, Bendarzsevszkij Anton
Az orosz-ukrán háború a következő hetekben magasabb fokozatba kapcsolhat: Oroszország folytatná, Ukrajna tárgyalna? Trump szinte teljesen kiszállt a konfliktusból, és kizárólag Iránra összpontosít,…

Most már odaadhatják a Magyarországnak járó forrásokat. Feltételek nélkül.

Felszólalás a beavatkozásokról szóló vitában az Európai Parlamentben.

Dömötör Csaba:
Manfred Weber megköszönte a Tiszának, hogy visszafizették a bizalmat, amit beléjük fektettek. Szerinte ennek első eredménye, hogy mehet a 90 milliárd euró Ukrajnának. Ennek kétharmada…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média