Szegeden a házasságkötő teremben fogadtak minket, mi pedig igent mondtunk!
Az ÉKM vidéképítő turné negyedik állomásán, Botka Lászlópolgármesterrel átbeszéltük azokat a fejlesztéseket, amelyek a város…
Támogatom a fővárosi Fidesz kezdeményezését! A MÁV-csoporttal megcsináljuk. Már ki is adtam a feladatot Hegyi Zsolt vezérigazgató úrnak. A jövő hétre várom a technikai megvalósítás tervét és ütemezését.
Levelet írtam Lázár Jánosnak!
A fővárosi közgyűlés döntést hozott: januártól a BKK járatain, a bérlettel rendelkezők, egy kutyát és egy biciklit is díjmentesen szállíthatnak.
Mi minden olyan javaslatot támogatunk, ami a budapestiek életét megkönnyíti, ugyanakkor ez az előterjesztés végiggondolatlan volt. Ezért javasoltuk a Közgyűlésnek az intézkedés körültekintő előkészítését, de ezt ők leszavazták, ezért tartózkodtunk.
Így a fővárosban megszokottak szerint, elkapkodott döntés született. Például nem gondoltak a díjmentesen utazókra, tehát a 14 év alatti fiatalokra és 65 év feletti budapestiekre. Rájuk az előterjesztés szerint ez nem vonatkozik, nekik ugyanúgy fizetniük kell, ha kutyával szeretnének utazni.
Karácsony Gergely kikötötte azt is, hogy legkésőbb december 1-ig az állami szolgáltatóval is le kell egyeztetni ezt, ahhoz, hogy januártól életbe lépjen a javaslat.
Ehhez persze már nem volt munkakedve a liberális szivárványkoalíció díszes tagjainak.
Ezért segítünk, levelet írtam az illetékes miniszternek, Lázár Jánosnak, hogy a MÁV és Volán járatain is lehessen ingyen biciklit és kutyát szállítani, és ezt terjesszük is ki a díjmentesen utazókra és az álláskeresők bérletével rendelkezőkre is!
Mi így gondoljuk a Budapestért és a budapestiekért végzett konstruktív munkát, hasonlót várnánk el a túloldalon is.
Hajrá, Budapest!
Szegeden a házasságkötő teremben fogadtak minket, mi pedig igent mondtunk!
Az ÉKM vidéképítő turné negyedik állomásán, Botka Lászlópolgármesterrel átbeszéltük azokat a fejlesztéseket, amelyek a város…
Orbán Viktor:
Nekünk egyetlen dolgunk van, hogy Brüsszelben változást érjünk el, mert mi az Európai Unió tagjai vagyunk, nekünk egy békepárti fordulatot kell sürgetnünk.
Közel-keleti viszonyok a brüsszeli pályaudvaron a migráció miatt
.
A Tisza Párt Brüsszelben megszavazta, hogy túl magasak az olyan lakossági energiaár-támogatások, mint a magyar rezsicsökkentés, ezért azok felszámolását követeli az Európai Parlament
!
1️⃣9️⃣9️⃣8️⃣ óta, az idei évig vezette Répceszemerét Radics László.
Köszönjük a munkádat, Polgármester Úr!
A magyar gazdaság növekedésének egyik fontos pillére az, hogy mind a nyugati, mind a keleti nagyvállalatok megértették, hogy a legjobb hely számukra az együttműködésre Magyarország, mert mi soha nem…
Célunk, hogy megfizethetők legyenek a lakhatás költségei, ezért konkrét intézkedéseket vezetünk be. Nekünk Magyarország az első! 


Tárgyalt Vlagyimir Putyinnal Olaf Scholz német kancellár.
Most mondhatnám, hogy várom azokat az elképesztő támadásokat, amelyek Orbán Viktor felé irányultak amikor ő tárgyalt az orosz elnökkel.
De nem…
Magyar Péter és a szeretet…