Ha valóban megújulást akarunk, akkor annak szervezeti értelemben is megkell történnie. Ezért meggyőződésem, hogy a megújulás csakis tisztújítással folytatódhat. Nincs, mert nem lehet más útja!

Nem lehet új politikát régi felhatalmazással, és nem lehet új korszakot régi rutinokkal megnyitni! Úgy kezdeni, mintha semmi sem történt volna. Tudomásul kell vennünk! A régi politikai arénának és viszonyrendszereinek vége!

Új politikai helyzet állt elő.

Új stratégia szükséges.

Ehhez pedig egyértelműen új politikai mandátum kell. Vagyis a tagság új legitimációjára van szükség.

A teljes tisztújítás adhat valódi felhatalmazást az új irányhoz, az új feladatokhoz.

️ Nem elég, hogy a megígértnél jelentősen kevesebb gyermek kap iskolakezdési támogatást, még nagyobb probléma, hogy a kétszülős családok jelentős része pedig teljesen ki is esik a jogosultsági körből.

A régi ÁVH-t is utálták a magyarok és az új köntösbe bújtatott változata, az NVVH sem népszerű. Ez egy újabb kudarc Magyar Péternek pedig még csak most kezd majd működni.

Az új szervezet elvileg…

Kétségbeesés helyett elszánt akarat, önkritika, a hibák felmérése, közösségépítés, megerősödés, ha kell újra kezdés! A valódi keresztény-konzervatív politika közösséget kötelességünk sokkal…

Kelemen Ágnes - A fogyatkozó dunai víz nyomában Karintiában

Vízügyi államtitkár asszony ausztriai kalandjai kapcsán fontosnak tartom jelezni, hogy bár Klagenfurt a Duna vízgyűjtő területén található,…

Jövő héten megint szünet lesz a parlamentben, mert egyetlen törvényjavaslatot sem tudott megírni a kormány, illetve a Tisza-frakció.

ABSZOLÚT KŐPROFI

️Sírjunk vagy nevessünk? Nehéz eldönteni a parlamentben, amikor színpadra lép Magyar Péter.

Inkább nevetni támad kedve az embernek látva a bohóc miniszterelnök óvodásokat megszégyenítő hisztikézését, a…

A gyűlölet soha nem lehet erősebb a szeretetnél, a sötétség a fénynél, az erőszak a békénél. Nekünk kötelességünk őrködni afelett, hogy ez mindig így legyen. Ezért kell emlékeznünk, és ezért kell…

110 nappal az új kormány megalakulása után már menekülnek a vezetők az tiszás erőszakkormányból. Bár még több fontos területekért felelős államtitkár nincs kinevezve, helyettes államtitkárok tucatjai…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média