️ Nem elég, hogy a megígértnél jelentősen kevesebb gyermek kap iskolakezdési támogatást, még nagyobb probléma, hogy a kétszülős családok jelentős része pedig teljesen ki is esik a jogosultsági körből.

️A Tisza 700 ezer családnak ígért támogatást, ehhez képest mindössze 400 ezer gyermek részesülhet belőle. Az egyszülős családok minden esetben, jövedelemtől függetlenül megkapják, a kétszülős családok viszont csak akkor, ha az egy főre jutó havi jövedelem nem éri el a 65 ezer forintot. Ez még a szegénységi küszöb felét sem jelenti.

Vagyis egy kétszülős család úgy sem kap támogatást gyermeke után, hogy az egyik szülő minimálbérért dolgozik, a másiknak pedig nincsen jövedelme.

És ha most ez a Tisza mércéje a rászorultságra, vajon mi jön ezután?
A rezsicsökkentésnél is csak az kaphat majd segítséget, akinek a jövedelme a szegénységi küszöb felét sem éri el?
Azt gondolom, nem az Európai Unió elvárásaihoz kellene igazodni, hanem a magyar családok valós szükségleteihez és érdekeihez.

Az iskolakezdési támogatásról a Hír TV-nek nyilatkoztam. Link a kommentben.

A régi ÁVH-t is utálták a magyarok és az új köntösbe bújtatott változata, az NVVH sem népszerű. Ez egy újabb kudarc Magyar Péternek pedig még csak most kezd majd működni.

Az új szervezet elvileg…

Kétségbeesés helyett elszánt akarat, önkritika, a hibák felmérése, közösségépítés, megerősödés, ha kell újra kezdés! A valódi keresztény-konzervatív politika közösséget kötelességünk sokkal…

Kelemen Ágnes - A fogyatkozó dunai víz nyomában Karintiában

Vízügyi államtitkár asszony ausztriai kalandjai kapcsán fontosnak tartom jelezni, hogy bár Klagenfurt a Duna vízgyűjtő területén található,…

Jövő héten megint szünet lesz a parlamentben, mert egyetlen törvényjavaslatot sem tudott megírni a kormány, illetve a Tisza-frakció.

ABSZOLÚT KŐPROFI

️Sírjunk vagy nevessünk? Nehéz eldönteni a parlamentben, amikor színpadra lép Magyar Péter.

Inkább nevetni támad kedve az embernek látva a bohóc miniszterelnök óvodásokat megszégyenítő hisztikézését, a…

A gyűlölet soha nem lehet erősebb a szeretetnél, a sötétség a fénynél, az erőszak a békénél. Nekünk kötelességünk őrködni afelett, hogy ez mindig így legyen. Ezért kell emlékeznünk, és ezért kell…

110 nappal az új kormány megalakulása után már menekülnek a vezetők az tiszás erőszakkormányból. Bár még több fontos területekért felelős államtitkár nincs kinevezve, helyettes államtitkárok tucatjai…

Zajlik a Kereszténydemokrata Néppárt országos választmányi ülése, amelyen további jelentős lépéseket teszünk a párt megújítása felé. Hajrá, kereszténydemokraták! 🙏🇭

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média