Nyári hangulat a Cívis Klubban. ✌️
Ezúttal Kovács István, a Megafon Központ alapítója volt a vendégünk.
Lisztes, lődd már be! - kiáltotta Knézy Jenő, és Lisztes Krisztián meg is szerezte a Fradi első BL-gólját a Grasshoppers ellen, 1995-ben.
Krisz nem könnyű közegben kötelezte el magát az FTC mellett. Családjával ugyanis Újpesten lakott és a szomszéd bácsi győzte meg arról, hogy neki bizony fradistának kell lenni.
Labdaszedőként kezdte, aztán ő maga passzolt olyan klasszisoknak, mint Simon Tibi, vagy Vincze Ottó.
Lisztes küzdőszelleme és akaratereje örök példa lehet valamennyi fiatal tehetségnek.
Isten éltessen, barátom!
Nyári hangulat a Cívis Klubban. ✌️
Ezúttal Kovács István, a Megafon Központ alapítója volt a vendégünk.
Bujtor István. Mindent köszönünk! 
„Örüljetek az Úrban mindenkor!” (Fil 4,4)
Az immár kilencedik alkalommal megrendezett Református Egyházi Napok Dunántúl (REND) Fesztivál nyitó istentiszteletén a Pápai Református Újtemplomban.
A római U20-as birkózó Európa-bajnokság pénteki versenynapján is született magyar érem, méghozzá a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia növendékének, Elekes Enikőnek köszönhetően.
A 65 kilogrammos…
Egyre erőszakosabbak az illegális migránsok és az embercsempészek, az erőszakkal szemben plüssmacikkal és virágcsokrokkal nem lehet védekezni. Nekünk most néhány ezer jól kiképzett határvadászra lesz…
Karikó Katalin átvette az ELTE Természettudományi Karán a díszdoktori címét. Már több mint 70 kitüntetést kapott, azonban leszögezte, sosem ezért dolgozott, célja az emberiség érdekében a tudományos…
A V4 együttműködés 1335. óta működik, alapjai annyira erősek, hogy kiállt minden vihart. A V4 volt, van és lesz, nincs alternatívája. Látványos gála keretében adtuk át a V4 kulturális elnökséget…
Folyamatosan zajlik a betakarítás a földeken.
A száraz meleg időjárás és az aszály ellenére az ország kenyere biztosított!
Kalandra fel! 
Magyarország él, Magyarország erős, és a magyarok szeretik a hazájukat!
Ennyi.