A KURIER újságírója ma többek között a szomszédban zajló háborúról, a járványügyi védekezésről és a magyar médiakörnyezetről kérdezett.

☝ Felhívtam a figyelmét arra, hogy legyen szó az Oroszország elleni szankciókról, Ukrajna tagjelöltségéről vagy a hazánkat jogosan megillető uniós forrásokról, a nyugati „független-objektív” média rendszerint igyekszik befeketíteni Magyarországot.

De ne legyenek illúzióink! A hazánk ellen zajló politikai boszorkányüldözés motivációja kizárólag ideológiai, kettős mércén és hamis félinformációkon alapszik.

Számunkra továbbra is a nemzeti érdek képviselete az első, hiszen erre kaptunk mandátumot a választóinktól.

A felújított kenderesi református templom és parókia hálaadó istentiszteletén elmondott beszéd

Ha Gyurcsányékon múlt volna, már nyugdíj se lenne ebben az országban.

Kormányzásuk alatt már csak IMF-hitelből tudták fizetni a nyugdíjakat, elvettek az idősektől egyhavi nyugdíjat és egekbe emelték…

A FINA elnöke köszönetet mondott Magyarországnak a világbajnokság megrendezéséért.
Hozzátette, tökéletesek voltak a létesítmények és mindenki barátságos fogadtatásban részesült, köszönet illeti a…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média