Soha egyetlen egy illegális bevándorlót sem fogunk beengedni 
A felújított kenderesi református templom és parókia hálaadó istentiszteletén elmondott beszéd
A felújított kenderesi református templom és parókia hálaadó istentiszteletén elmondott beszéd
Soha egyetlen egy illegális bevándorlót sem fogunk beengedni 
Jó hír a csomádiaknak!
Július 5-én megkezdődik a Fő utca felújításának II. üteme, a Tél utca - Fő utca 27. közötti szakaszon.
Ha Gyurcsányékon múlt volna, már nyugdíj se lenne ebben az országban.
Kormányzásuk alatt már csak IMF-hitelből tudták fizetni a nyugdíjakat, elvettek az idősektől egyhavi nyugdíjat és egekbe emelték…

️ Több katolikus középiskolával együtt az Egyetemi Katolikus Gimnáziumban is Morus-díjjal ismertük el azokat a végzős diákokat, akik nemcsak a tanulásban…
A fogyasztóvédelem szakmai irányítását koordináló szervként a jövőben az Igazságügyi Minisztérium még szorosabbra fűzi az együttműködést a Gazdasági Versenyhivatallal.
🤝 Ma Kupecki Nórahelyettes…
Arra kérjük Brüsszelt és a Soros-féle NGO-kat, hogy ne biztassák a migránsokat arra, hogy megsértsék Magyarország szuverenitását!
Hangulatvideó Rábcakapiból.
️
️ Tavares után Sargentini. Sargentini után Gwendoline Delbos-Corfield vette át a jogállamisági rendőr szerepét az Európai Parlamentben.
Közben eltelt több mint tíz év és…
A FINA elnöke köszönetet mondott Magyarországnak a világbajnokság megrendezéséért. 
Hozzátette, tökéletesek voltak a létesítmények és mindenki barátságos fogadtatásban részesült, köszönet illeti a…
Polak, Węgier, dwa bratanki. Ebéd Sebastian Kęciek nagykövet úrral. 
