88 ezer.
Ennyi család igényelte 2021-ben a 3 milliós otthonfelújítási támogatást.
Nem kevés.
88 ezer.
Ennyi család igényelte 2021-ben a 3 milliós otthonfelújítási támogatást.
Nem kevés.
Európai inflációtól szenvedünk. Jó lenne az inflációt megállítani az országhatárokon, de ez nem lehetséges.
Ezért az infláció hatásait tompítani kell.
Rezsicsökkentés
Már 2012-2013-ban bevezettük a…
Viszlát, röfi!
Varga Judit: Az erős helyi közösségek az ország és az erős Európa biztos oszlopai. Megvédjük közösségeinket! 
Az omikron variáns gyorsan terjed, ezért fontos a harmadik, megerősítő oltás felvétele is azoknak, akik már több mint négy hónapja kapták a második oltásukat.
"Meggyőződésem, hogy a népességfogyás egyenletének egyetlen helyes és járható megoldása létezik: az államnak segítenie kell a családalapítást és a családok boldogulását. El kell hárítanunk az…
️ Október óta 82 ember fagyott halálra Magyarországon – jelentette pénteken a hivatalosan nem létező Magyar Szociális Fórum.
️ Ugyanis a nyilvános adatbázis szerint ez egy nem regisztrált szervezet,…
A baloldal semmit sem változott, most is ugyanúgy a vérében van a megszorítás.
Teljesen mindegy mit ígérgetnek a kampányban, 2006-ban is végighazudták a kampányt, pénzosztogatást ígérgettek mindenkinek…
175 éve született Mikszáth Kálmán a nagy palóc mesemondó, a felvidéki Szklabonyán. 
Theodore Roosevelt amerikai elnöknek annyira megtetszett a Szent Péter esernyője című regénye, hogy az 1910-es…
Februártól a kristálycukor, a búzafinomliszt, a napraforgó-étolaj, a sertéscomb, a csirkemell, a csirkefarhát és a 2,8%-os tehéntej nem lehet drágább, mint tavaly október 15-én. Megvédjük a családokat…