A baloldal egyszer már teljesen tönkretette az országot.
A Gyurcsány Show-t már jól ismerjük. Nem hagyhatjuk, hogy megint hazudjanak reggel, éjjel meg este.
A Fidelitas tagjai is a standoknál vannak.
Ma indult a Fátyol iskolaprogram, melyre már több mint 38 ezer általános és középiskolás diák jelentkezett országszerte.
Rengeteg teendőnk van a következő generációk tudása, tapasztalata kapcsán, ezért kezdettől fogva fontos szempont volt a gyerekek megszólítása. Olyan urbanizált világban élünk, ahol gyermekeink egyre kevésbé részei a természet hétköznapi működésének.
A fiatalok itt, a kiállításon sűrítve kapják meg azokat az ingereket, amelyek felkeltik a természet iránti érdeklődésüket.
A program keretein belül több mint hetven diákcsoport háromezer diákja látogat el ma a Hungexpóra, hogy vezetett sétákon ingyenesen ismerkedjen meg a rendezvénnyel.
A programra továbbra is várjuk a jelentkezést!
A baloldal egyszer már teljesen tönkretette az országot.
A Gyurcsány Show-t már jól ismerjük. Nem hagyhatjuk, hogy megint hazudjanak reggel, éjjel meg este.
A Fidelitas tagjai is a standoknál vannak.
Rendhagyó interjú a HírTV Napi Aktuális című műsorában, ma 19 órától!
Tartsanak velünk!
Nem hagyjuk, hogy visszatérjen a Gyurcsány-korszak!
Világszínvonalú és egyedülálló alkotás köszönti látogatóinkat a Hungexpon.
👏 Gábor Miklós Szőke, köszönet a Totemért!
️
Új európai reneszánszt akarunk!
☝️Az Európai Unió évtizedes problémákkal küzd: folyamatosan csökken a hozzájárulása a világgazdaság teljesítményéhez, a kanyarban sincs a technológiai versenyben,…
Alakul a bágyogszováti bekötőút is! 
🤝 Gratulálok Nagyné Molnár Ildikó polgármester asszonynak, és köszönjük a Magyar Falu Programnak!
Hajrá Bágyogszovát! 


Kustor Réka
Miniszteri értekezlet Kecskeméten a Vidékfejlesztési Államtitkárságon. Van miről egyeztetni !!!
☝️Még idén 527 milliárd forint összegben írunk ki új felhívásokat a Vidékfejlesztési Program keretében!
️A…
Egyszer már tönkretették az országot.
Miért engednénk, hogy megint megtegyék?
Pár éve talán még megmosolyoghatónak tűnt az, hogy az amerikaiakon és az oroszokon kívül más is űrstratégiáról beszélt.
Mára azonban mindenki számára egyértelmű, hogy az űrkutatás, az űripar…
Helsinki, szél, 11 °C