Pár éve talán még megmosolyoghatónak tűnt az, hogy az amerikaiakon és az oroszokon kívül más is űrstratégiáról beszélt.

Mára azonban mindenki számára egyértelmű, hogy az űrkutatás, az űripar természetes része szinte valamennyi ország nemzetgazdaságnak.

Így vagyunk ezzel mi is, hiszen az elmúlt években számos nagy nemzetközi űrprojekt valósult meg a magyar technológia használatában.

A finnek is előreléptek hiszen már 3 műholdat lőttek fel, most pedig arról állapodtunk meg, hogy az űrtudományok, a műholdas navigáció, valamint a világűr fenntartható és felelősségteljes használatának témájában is szorosan együttműködünk a jövőben.

Folytatjuk az aláírásgyűjtést!

Gyurcsányék egyszer már tönkretették az országot, nem engedhetjük, hogy ez még egyszer előforduljon. Nem egy új baloldal érkezik, hanem a Gyurcsány-korszak akar újra…

A kudarcos Gyurcsány-korszak idején, 2008-ban Magyarország elsőként fordult az IMF-hez mentőövért, mert az akkori baloldali kormány úgy gondolta, hogy nincs más út. Ebből a politikából sorozatos…

Az Európa Parlement baloldali többsége megint arra készül, hogy olyan kérdésekben fogadjon el állásfoglalásokat, amelyekhez Brüsszelnek semmi köze nincs.

Helyettünk akarják meghatározni, hogy mi mit…

Ezek tényleg pont ugyanolyanok
Jakab Péter megfenyíti a munkagépest, a baloldali verőlegények fojtószorítanak az utcafórumokon, minap meg Gyurcsány alkalmaz házi készítésű erőszakot egy honpolgáron.…

Angela Merkel távozott a kancellári székből, ezzel pedig lezárult egy korszak Németországban és ezzel együtt Európában is.

🤷 Még nem tudni mi jön utána és az előzetes választási eredményeket követően…

A magyar fiatalok négy arany, egy ezüst, egy bronz és hat kiválósági érmet nyertek a szakmák Európa-bajnokságán, a EuroSkills versenyen!

Magyarország a 6. helyen végzett az országok közötti versenyben…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média