️ Kapaszkodjanak meg: egy Soroshoz köthető agytröszt kétszer olyan szabadnak találja Magyarországot, mint Németországot!

1️⃣ A Külkapcsolatok Európai Tanácsa és az Európai Unió 12 országát magában foglaló felmérésből kiderült, hogy a német résztvevőkhöz képest közel kétszer annyi magyar érzi magát szabadnak mindennapi életében.

2️⃣ Számos közvéleménykutató szervezet adatai szerint a magyarok 88 százaléka vallotta, hogy részben vagy teljesen szabad – ez a legjobb eredmény a tanulmányban szereplő 12 ország között. Az utolsó helyen álló Németországban ez a szám csak 46 százalék volt.

3️⃣ A felmérés eredményei meglehetősen érdekesek, különösen úgy, hogy hazánk évek óta a civil szervezetek célkeresztjében van, akik azzal riogatnak, hogy hazánk a diktatúra felé halad.

Azonban, ahogyan évek óta mondjuk, a valóság teljesen más. Nyilvánvaló, hogy a Freedom House által alacsonyan rangsorolt országok közvetlenül megkérdezett állampolgárai egészen más véleményen vannak, mint a szervezet „szakértői”.

A magyarok 71 százaléka pozitívan értékelte az Orbán kormány koronavírus kezelését – ugyanez az adat Franciaországban csak 33 százalék volt.

A járvány kezelése nem az egyetlen olyan terület, ahol a magyarok nagy többsége a kormány mellett áll a széles körű nemzetközi, liberális kritika ellenére. Az illegális migráció, Európa zsidó-keresztény örökségének védelme, a családok támogatása és az LMBTQ‐lobbi visszaszorítása mind olyan területek, melyek esetében a kormány törekvései megegyeznek a nemzet akaratával.

A teljes angol nyelvű írásom az alábbi linken elolvasható: https://abouthungary.hu/blog/brace-yourselves-soros-affiliated-think-tank-finds-hungary-twice-as-free-as-germany

Várpalotán is sokan csatlakoznak a petícióhoz, hiszen nem felejtették el Gyurcsány Ferenc bűneit, azt, hogy 2010 előtt hogyan tette tönkre Magyarországot!

Az aláírás közben egy rögtönzött utcafórumot…

Talán nem túlzás azt állítani, hogy az elmúlt, sokszor korántsem derűs és békés évszázadok fényében a magyar és a szerb állam egyedülálló történelmi esélyt kapott saját és kö…

Koronavírus elleni gyógyszerek gyártására épített új kapacitásokat a Pannonpharma Kft. 1,6 milliárd forintból Pécsváradon.🦠🧪
Tovább nő azon egészségipari termékek száma, amelyek esetében Magyarország…

A spanyol La Gaceta de la Iberosfera hírportálnak adott interjúmban aktuálpolitikai kérdéseket feszegettünk.

️ Politikánk meghatározó elemei a vallás, a nemzet és a család – ezek mind…

A tavalyi beruházási rekordok és az idei év eddigi beruházásai jó reménnyel szolgálnak arra, hogy év végén elérjük az 5,5 százalékos gazdasági növekedést.
Éles a verseny, ezért folyamatosan újabb és…

️ Egy fekélyes helyzet alakult ki Keleten, aminek biztos, hogy történelmi jelentőségű következményei lesznek.

Az afganisztáni helyzet rávilágított arra, hogy az Európai Uniónak Közép-Ázsiában…

Nekünk a családok az elsők!
Már úton haza Lengyelországból, de még tegnap egy nagyon jó hangulatú és fontos találkozóm volt Vincenzo Bassi-val a FAFCE, az Európai Katolikus Családszervezetek…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média