Ideje, hogy a Bizottság is megértse: nem adjuk Brüsszelnek a magyar emberek pénzét, hogy aztán azt tovább küldjék Ukrajnába!

Trump elnök békekezdeményezése új esélyt jelenthet az ukrajnai háború lezárására. Európának inkább támogatnia kellene ezeket az erőfeszítéseket, nem akadályoznia. Magyarország minden erővel támogatja…

Szaúd-Arábia, Rijád

Megérkeztem Rijádba, ahol Meshal Alblawi igazságügyi miniszterhelyettes fogadott.🤝🇸🇦

Fontos, hogy ne csak Európában, hanem a világ más térségeiben is megismerjük a jogi és…

A mindössze 15 éves Boros Tamara a mi kis “siket egérkénk”!

Ma az úszósport királyszámában, a 400 vegyesben ezüstérmet szerzett a tokiói Siketlimpián!

Éremkollekciója ezzel háromra nőtt:

Köszönjük, Tami…

Jókai minden pillanata a hazaszeretetről szólt

Szombaton este a gödöllői királyi kastélyban, a Kőszívű – A Baradlay-legenda musicalkoncert előtt tisztelettel emlékeztünk a legmagyarabb írónkra, Jókai…

(KÉSZ)tények

Ígéretekből valóság. Fejlesztések, amelyek látszanak – eredmények, amelyek számítanak.
- Lácacséke

A kazincbarcikai Avilai Szent Teréz templom is megújult.
A városban jól együttműködnek és szolgálnak a református, a római katolikus - köztük a Szalézi testvérek - és görögkatolikus egyházaink…

"Mindenképpen vigyázz magadra és nagyon ügyelj, hogy amiket saját szemeddel láttál, el ne felejtsd, hanem őrizd meg emlékezetedben egész életedben, sőt add tudtára gyermekeidnek és gyermekeid…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média