Tavaly Magyarországon az EU 3️⃣. legmagasabb reálkereset-növekedését értük el.
2016 óta 9 évből 7 alkalommal az első ötben voltunk!
Szaúd-Arábia, Rijád
Megérkeztem Rijádba, ahol Meshal Alblawi igazságügyi miniszterhelyettes fogadott.
🤝🇸🇦
Fontos, hogy ne csak Európában, hanem a világ más térségeiben is megismerjük a jogi és igazságszolgáltatási rendszereket. Csak a kultúrák, tapasztalatok és tudás kölcsönös megismerésével lehet valódi, erős együttműködést építeni két ország között.
️
/posztok.hu
A 2010-es évek eleji közel 15 százalékos szintről 5,7 százalékra esett a lakásukat megfelelően kifűteni nem tudók aránya hazánkban. 

️




Ez a rendezvény hosszú múltra tekint vissza és idén is jótékony célt szolgált. 




Már a rendszeresen balra húzó, és a baloldalnak jobb számokat mutató Politico is a Fidesz vezetéséről ír (az adataik több közvélemény-kutatás összegzéséből jönnek ki)!
Vajon ez hogy illik bele Magyar…
Kérdeznél tőle vagy inkább beolvasnál Lázár Jánosnak?