Senki nem gondolhatja, hogy egy köztörvényes bűncselekmény elkövetése esetén úgy védenek meg egy magyar képviselőt, hogy utána ennek az árát nem kérik meg.
Akivel ez történik az fogott ember, a saját…
️ Az Európai Parlament fenntartotta az antifa terrorista, Ilaria Salis mentelmi jogát – 306 igen, 305 nem. Egy szavazaton múlt.
Ismétlést kértek, mert az egyik néppárti képviselő kártyája nem működött, de az EP elnöke nem engedte az újraszavazást. Ez Brüsszel „jogállamisága” a gyakorlatban.
Hogy ki is valójában Salis? Egy erőszakos antifa bűnöző, aki azért jött Magyarországra, hogy Budapest utcáin vadásszon politikai ellenfeleire – 2023-ban bűntársaival találomra vertek félholtra, véresre embereket. A magyar hatóságok elfogták, bíróság elé állították, de az Európai Parlament mentelmi joga mögé bújva megúszta a felelősségre vonást. Salis helye a börtönben van – nem az EP-ben!
Ne feledjük: az a brüsszeli elit, amelyik menedéket nyújt a Salis-féle szélsőségeseknek, most Izrael elszigetelésén dolgozik. Magyarország továbbra is kiáll Izrael mellett, és elutasítja a terrorizmus bármiféle támogatását. Mi nemet mondunk az antiszemitizmusra, a terrorizmusra és arra a radikális baloldali agendára, ami Európa békéjét és biztonságát fenyegeti.
Az elmúlt időszakban természetesen Salis is felült a flottilla-aktivizmus vonatra, és a legsúlyosabb rágalmakat szajkózta Izrael ellen – „népirtó, apartheid rezsimnek” nevezte, sőt még azzal is vádolta, hogy megkínozta Greta Thunberget. Ez a terrorszervezetek klasszikus propagandája – egy terrorista szájából.
Ilaria Salis nem emberi jogi harcos. Ő radikális szélsőséges, aki terrorszervezetek propagandáját hirdeti, és a Hamasz brutalitását „aktivizmusnak” és „emberi jogi kiállásnak” álcázza.
Senki nem gondolhatja, hogy egy köztörvényes bűncselekmény elkövetése esetén úgy védenek meg egy magyar képviselőt, hogy utána ennek az árát nem kérik meg.
Akivel ez történik az fogott ember, a saját…
Az Európai Parlament bevédte Magyar Pétert.
Magyar Péter bevédi a brüsszeli háborús és adóemelési terveket.
Fogott emberekből nem kérünk
️
Annyira le volt zsírozva az Ilaria Salis - Magyar Péter mentelmi paktum, hogy Salisnak előre bekészítették a virágot. A szavazás után pár másodperccel meg is kapta.
Nem emlékszem, hogy bárki valaha is…
Micsoda meglepetés.
A mai szavazáson a Demokratikus Koalíció is megvédi Magyar Pétert, ők is fenn akarják tartani a mentelmi jogát.
Molnár Csaba a bejegyzésében azt is leírta, hogy az EP-s szakbizottság…
Simicskó Istvánfrakcióvezető: Brüsszelnek béketerv helyett csak háborús terve van, ezzel szemben Magyarország a béke pártján áll, és továbbra is támogat minden olyan kezdeményezést, mely elősegíti a…
Mikor lesznek ebben a tanévben a szünetek?
Íme a szünetnaptár:
o Őszi szünet: 2025. október 23. – november 2.
o Téli szünet: 2025. december 20. – 2026. január 4.
o Tavaszi szünet: 2026. április 2. –…
Kedd délelőtt a VI. Leisure Tudományos Konferencián tarthattam plenáris előadást. A rendezvény nemcsak a szakemberek, hanem a szélesebb közönség figyelmét is szeretné felhívni az aktív életmód és a…
Itt az újabb Kollár-botrány: megint belerúgnának a magyar diákokba és kutatókba Magyar Péterék!
☝️ A Tisza Párt botránysorozata az Európai Parlamentben is folytatódik: Kollár Kinga az újabb…