️A Szent István-napi rendezvénysorozat előkészítéséért és biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzs a programsorozat egésze alatt működik, augusztus 20-án – amikor a legtöbb kiemelt rendezvény lesz – fizikailag is együtt ülésezik.

️A 2006-os tragikus kimenetelű augusztus 20-ai rendezvény az akkori szervezők és döntéshozók felelőtlenségének következménye volt. Ez most nem fordulhat elő, hiszen az operatív törzs számára minden információ rendelkezésre áll, döntéshozók alkotják, akik bármely rendezvényhelyszínen be tudnak avatkozni, szükség esetén le is tudják állítani a rendezvényt – ez igaz a kedd esti tűzijátékra is.

️A szakemberek megerősített szolgálattal és erre az alkalomra telepített figyelő-mérő állomásokkal folyamatosan nyomon követik az időjárás alakulását. Az operatív törzs a Szent István-napi programsorozat egyes rendezvényeinek megtartásáról, illetve szükség esetén elhalasztásról a rendelkezésre álló információk alapján hoz döntést, amit természetesen minden lehetséges formában és csatornán meg is oszt.

️A kormány és az operatív törzs számára – a korábbi évekhez hasonlóan – természetesen most is az a legfontosabb, hogy mindenki biztonságosan ünnepelhesse Magyarország születésnapját.

Köszönöm mindenkinek, aki a hőségriasztás ellenére is eljött a sümegi Püspöki Palotába, hogy együtt ünnepeljük a művészetet és a kultúrát!
Minden kiállítás új és megismételhetetlen élmény, és örülök,…

️ Európa vallási és kulturális alapjai: a görög filozofikus gondolkodás, a mimdenre kiterjedő római jog, az Istent és embert tisztelő zsidó-keresztény vallás. Hol találjuk ma ezeket

Őrültség, baromság, eszement ötlet!

Bár karácsony csak FÉL ÉV múlva lesz, de a londoni Harrods áruház konkrétan már két hete megkezdte a karácsonyi vásárt. Miért kell ennyire előrehozni az ünnepet?…

Milyen kedves gesztus! Ruandában jótékonykodott a magyar női kosárlabda-válogatott.

A nemzeti csapat, amely a világbajnoki előselejtezőn vesz részt, meglátogatott egy baptista közösséget Kigaliban,…

Végre elkészült, ma bemutattuk Magyarország új útikönyvét.

Egy olyan könyvről van szó, amely Magyarország időtálló értékeire összpontosít. Azokra, amelyek 100 év múlva is itt lesznek: természeti…

A hétvégén öröm volt részt venni az első dörgicsei középkori forgatagon!

Köszönöm mindenkinek, aki eljött, és különösen azoknak, akik megszervezték ezt a fantasztikus eseményt.

Gratulálok! Továbbra is…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média