Végre elkészült, ma bemutattuk Magyarország új útikönyvét.

Egy olyan könyvről van szó, amely Magyarország időtálló értékeire összpontosít. Azokra, amelyek 100 év múlva is itt lesznek: természeti kincsekre, az épített örökségre, hagyományainkra, legendáinkra és közösségeinkre.

A kötet hosszú hétvégés megközelítésű. Olyan tájegységeket mutat be, összesen 23-at, amelyek akár egy hosszú hétvégén is megismerhetők. Azoknak is mond újat, akik már eddig is sokat tudtak Magyarországról, és azoknak is, akik csak valamennyit, de ennél jóval többet szeretnének.

Ez egy közösségi alkotás. Ezt azt jelenti, hogy szövegeit elismert írók és szerkesztők alkották, ugyanakkor munkájukat nagy tapasztalattal bíró helyi szakemberek segítették. Helytörténészek, néprajzkutatók, művészettörténészek és nemzeti parkok elhivatott munkatársai. Nem kis munka volt ez, a kötet kiadását egy közel két éves kutatómunka előzte meg.

Az új útikönyv nem csak szövegében, hanem képi világában is többet nyújt sok hasonló kötetnél. Egy neves fotográfusokból álló külön csapat emelte tovább a könyv színvonalát a ritkaságok szintjére. Kézzel készített egyedi térképek és illusztrációk is gazdagítják a kiadványt, ezzel szándékolt módon régebbi korok útleíró hagyományait is megidézi.

Az útikönyvben szereplő leírás egy vállaltan egyéni hangvételű, szubjektív leírás. Ilyen értelemben sokkal inkább hasonlít a korábbi korok műveihez, mint a manapság elterjedt útikönyvekhez.

Csoóri Sándornak igaza volt, amikor azt mondta, a múlt nem mögöttünk van, hanem bennünk. Ezt egy kicsit továbbgondolva azt is mondhatjuk, hogy a hazánk nem csak körülöttünk van, hanem bennünk is. S ahhoz, hogy jól éljen bennünk, érdemes megismernünk. Megismernünk elődeinket, természeti környezetünket, kultúrtájainkat, épített örökségeinket. Ezzel a megismeréssel nem csak arra kaphatunk választ, hogy honnan jövünk, hanem arra is, hogy merre tartunk.

A kormány azért is tartotta támogatásra érdemesnek Magyarország új útikönyvét, mert a mostanihoz hasonló nehéz időkben is szükség van olyan kezdeményezésekre, amelyek megtartanak. És amelyek emlékeztetnek minket arra, hogy napi küzdelmeink ellenére is egy olyan országban élünk, amelyre ezerféle okból lehetünk büszkék és ezerféle útvonalon fedezhetünk fel. Az útikönyv ehhez a felfedezéshez nyújt segítséget.

Szeretnék köszönetet mondani a kötet szerzőinek, a kreatív csapatnak, a kutatást segítő szakembereknek, és épp ennyire a munkatársaimnak, amiért ez az értékteremtő mű elkészülhetett. Köszönet a Batthyány Lajos Alapítvány, a Magyar Örökség Kezdeményezés és a Creacity munkatársainak a közreműködésért.

Olyan könyv született, amely méltó helyet foglalhat el minden Magyarországhoz kötődő és hazáját szerető család könyvespolcán.

A hétvégén öröm volt részt venni az első dörgicsei középkori forgatagon!

Köszönöm mindenkinek, aki eljött, és különösen azoknak, akik megszervezték ezt a fantasztikus eseményt.

Gratulálok! Továbbra is…

Ezért IS emlékezni fogunk Alain DELONra!
A Nyugat megpróbálta elhallgattatni.
Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média